Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2017. November 05. 11:05, vasárnap | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

LAZOVICS DUPLÁJÁVAL MAGABIZTOSAN GYŐZÖTT A VIDEOTON

LAZOVICS DUPLÁJÁVAL MAGABIZTOSAN GYŐZÖTT A VIDEOTON

Már az első félidőben eldöntötte a Mezőkövesd elleni mérkőzés sorsát a Videoton. A szünetben már 3-0-ra vezetett a fehérvári alakulat Felcsúton.

Videoton FC – Mezőkövesd 4-0 (3-0)

Ismét korán szerzett vezetést a Videoton, sőt, megint hamar kétgólos előnybe került, mint egy hete Újpesten. Marko Nikolics együttese ezúttal azonban nem adta ki a kezéből a győzelmet, magabiztosan verte a Kuttor Attila dirigálta Mezőkövesdet. A hetedik percben Lazovics védhetetlen szabadrúgás góljával szerezte meg a vezetést a Vidi, majd kilenc perccel később egy remek akció végén Henty is bevette Tujvel kapuját. De még a szünet előtt meglőtte a harmadikat a fehérvári gárda, harminchatodik percben Lazovics nagyszerű passzát Scsepovics váltotta gólra. A hatvanhatodik percben egy mezőkövesdi szabadrúgás után Pátkai ollózta ki a labdát, amivel Géresi indult meg, és vihette rá a labdát a rendezetlen vendégvédelemre, majd Scsepovicshoz passzolt, aki ragyogóan tálalt a középen érkező Lazovics elé, a szerb támadó pedig nem hibázott, és meglőtte a negyediket! A Videoton könnyedén verte tehát 4-0-ra a Mezőkövesdet, és megerősítette pozícióját a táblázaton.

Videoton FC – Mezőkövesd 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Lazovics (2), Henty, Scsepovics.

szekesfehervar.hu

Címkék: labdarúgás, vidi

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót

Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

2026. Március 17. 11:00, kedd | Sport

Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre

Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.