Városlista
2026. június 30, kedd - Pál

Hírek

2017. Augusztus 21. 18:43, hétfő | Helyi sport
Forrás: albakezi.hu

Legyőzte az MTK együttesét az Alba Fehérvár KC

Legyőzte az MTK együttesét az Alba Fehérvár KC

Lejátszotta újabb előkészületi mérkőzését az Alba Fehérvár KC, csapatunk két góllal verte a szintén élvonalbeli MTK Budapestet a Verseci úti csarnokban.

A hétvégi derbin sem az eredmény volt a fontos, de természetesen mindkét fél bízott a sikerben.

A bajnoki meccseken – főleg idegenben – már törtek borsot az orrunk alá a fővárosi kék-fehérek, ezúttal mi kerekedtünk felül, ahogy a korábbi évek hazai, bajnoki találkozóin is. Az első félidő elején a látogatók vezettek, aztán átvettük az irányítást, végig vezetve sikerült nyernünk, 31-29-re. Kisebb sérülés miatt Claudine Mendy nem vállalta a játékot, a többiek szerephez jutottak, Deli Rita vezetőedző igyekezett mindenkinek lehetőséget adni a bizonyításra.

- Az első félidőben mutatott védekezésünkkel nem voltam elégedett, nem voltunk elég feszesek és kemények, a bajnoki meccseken ennél több kell. A második játékrészben feljavultunk ebben a tekintetben, a támadójátékunk is jobb lett. Ezzel sem vagyok tökéletesen elégedett, de láttam bíztató jeleket. A páros és hármas játékkapcsolataink egyre jobban működnek, tetszett az a ritmus, amit diktáltunk a nagyszünet után. Mendy kisebb sérülés miatt nem játszott, ezért azok is több lehetőséghez jutottak, akik kevesebbet játszanak, ha francia átlövőnk egészséges. Igyekeztem forgatni a csapatot, kaptam visszajelzéseket, hogy támadásban és védekezésben milyen megoldásokat érdemes majd alkalmaznunk. Bár ez csak edzőmeccs volt, a győzelem természetesen fontos volt, erőt ad a folytatáshoz - mondta a vezetőedző.

Az FKC szerdán, 18 órakor fogadja a norvég élcsapatot, a tavaly nyáron is nálunk edzőtáborozó Byasen Trondheim gárdáját. Az északiak egy hetet töltenek nálunk, a felkészülésük fontos állomása lesz a hétközi derbi, ahogy nekünk is. Ez lesz a hivatalos szezonnyitó, amikor klubunk megkezdi a bérletek árusítását. A jövő hétvégén a Ferencváros nemzetközi tornáján lépünk pályára a Népligetben.

A pénteki nyitónapon két mérkőzést vívunk, a Siófok KC és a szlovén Ljubljana ellen vagyunk érdekeltek, a két derbi után derül ki, a másnapi keresztjáték során kivel kell felvennünk a küzdelmet. Az első napon délelőtt 11-kor és 15 órakor lépünk parkettre.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld

Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt

2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld

Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt

2026. Június 29. 15:00, hétfő | Sport

Vb-2026 - Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe

A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap

2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld

Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után

A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.