Hírek
2017. Augusztus 18. 07:58, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Lezajlott az V. Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivál

Csütörtökön a belváros több pontján is hallhattak térzenét a lakók és látogatók az V. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál zenekarainak köszönhetően.
A Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, a Szentendre Helyőrségi Zenekar és a Tata Helyőrségi Zenekar a Városház téren adott közös koncertet.
Az összevont zenekar Fricsay Richárd: Magyar vér indulóját játszotta, Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere vezényletével. Majd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Vargha Tamás köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy immár ötödik alkalommal találkozunk itt, a városban a katonazenekari fesztivállal, amely egyszerre emlékezés és szórakozás is egyben.
A fesztivál az összesített zenekar közös produkciójával ért véget. Ennek során felcsendült Dávid Péter: Szent László király indulója, Pál István őrnagy, a Debrecen Helyőrségi Zenekar karmesterének vezényletével, majd a Frank Sinatra által sikerre vitt: My Way című sláger, a Tata Helyőrségi Zenekar karmesterének, Balázs Attila őrnagynak a vezényletével, és Szomor György énekes közreműködésével.
A hangulatos és igen látványos előadásokat Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Huszár János altábornagy, az MH ÖHP parancsnoka egy-egy oklevéllel köszönte meg a zenekarok vezetőinek, valamint a fesztiválon közreműködő művészeknek.
A MH Légierő Zenekar Veszprém, az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, az MH Szentendre Helyőrségi Zenekar és az MH Tata Helyőrségi Zenekar is részt vett csütörtökön az V. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztiválon. A fesztivál névadója, Fricsay Richárd alezredes a magyar katonazene történetének emblematikus egyénisége.
- Fricsay Richárd 1897 októberében családjával együtt érkezett Székesfehérvárra, ahol ebben az időszakban állították fel az 5. honvédkerület zenekarát a 17. honvéd gyalogezred keretein belül. A tehetséges fiatal karmester Székesfehérváron példaértékű kulturális életet teremtett, ápolta a magyar zenei hagyományokat, zenekarának koncertjeivel meghódította az egész Dunántúlt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.