Hírek
2011. Október 12. 14:17, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress
Lyukas a végtörlesztési szabály?
Külföldiek is jól járhatnak azzal a hétfőn elfogadott törvénymódosítással, amelyik számukra is lehetővé teszi a kedvezményes végtörlesztést, holott őket nem érinti károsan a forintgyengülés – írja a Magyar Nemzet.
Félő azonban, hogy emellett a vagyongyarapodás megállapításának korlátozása az adócsalók számára is hasznot hoz majd. A szakértők szerint a végtörlesztésre jogosultak körének kiterjesztése önmagában nem volt rossz kezdeményezés. A javaslatba azonban, úgy tűnik, hiba csúszott: nem zárta ki a végtörlesztésből azokat, akiknek külföldi pénzben keletkezik a jövedelme. A lap információi szerint ez a módosítás szinte csak a külföldi állampolgárokat, a tartósan külföldön dolgozó magyarokat és azt a kevés itthon élő honfitársunkat érinti , akik olyan multicégnél dolgoznak, amely devizában ad fizetést egyes alkalmazottaknak.
Közben a hiteligényeiken kívül a megtakarításaikat és a folyószámláikat is a partnerbankokhoz vinnék azok, akik a Hiteltársulás elnevezésű civil szervezethez regisztráltak. A tagok száma már meghaladta a kétezret és több mint 25 milliárd forintnyi hiteligényt vittek be a speciális fogyasztói csoportba. A társulás a kisebb bankokat keresi meg az együttműködés reményében, de nem kizárt, hogy elkerülhetetlen lesz az állami szerepvállalás is. A Pannon Takarék Bank ügyvezetője a Gazdasági Rádiónak azt mondta, már az eddig összegyűlt 25 milliárd forint is akkora összeg, amivel jó eséllyel folyamodhatnak kedvezményekért a hitelintézetekhez. A bankok arra számítanak, hogy a hozzájuk kerülő devizahitelesek más szolgáltatásaikat is igénybe veszik.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.
2025. Október 01. 07:44, szerda | Belföld
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem és a BMW Debrecen
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Debrecen, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón.
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
