Hírek
2017. Augusztus 09. 05:50, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Megérkeztek Fehérvárra a királyi kiállítás tárgyai

A Királyi Napok rendezvénysorozatának részeként, augusztus 12-én, 14 órakor nyitják meg a "Teste Fehérvárott nyugszik" – III. Béla király (1172–1196) című kiállítást a Szent István Király Múzeum Dísztermében.
Kedden megérkeztek a Magyar Nemzeti Múzeumból a kiállítási tárgyak közül azok, amelyek 1848-ban, az Érdy János vezette ásatás során kerültek elő, a mai Nemzeti Emlékhely, az egykori Bazilika területéről. A királyi pár – III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna – sírjában talált leleteket akkor a fővárosba szállították, így azok 169 esztendő elteltével térhetnek haza.
„A Budapestről kedden megérkezett kiállítási anyag tartalmazza III. Béla király és első felesége, Antiochiai Anna sírjának tárgyi mellékletét. A királyi pár nyughelyét az 1848-as ásatások során, az egykori Koronázó Bazilika déli hajójában tárták fel. A most Székesfehérvárra visszatérő leletek a sírokból kerültek elő.
Az 1184-ben elhunyt Anna királyné sírjában megtalálták aranygyűrűjét és halotti koronáját, míg az 1196-ban elhunyt III. Béla király földi maradványai mellett fellelték halotti koronáját, kardját és jogarát, emellett egy nyakára helyezett ereklyetartó mellkeresztet, egy körmeneti- avagy zarándokkeresztet, gyűrűt, karperecet, valamint egy pár sarkantyút találtak a sírban.” – mondta el Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója.
A kiállítást augusztus 12-én, 14 órakor dr. Szabados György történész nyitja meg, köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András polgármester és Kulcsár Mihály múzeumigazgató.
A kiállítás megnyitóját megelőzően 10 órától rendezik a „III. Béla király és kora” című konferenciát a Városháza Dísztermében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.