Hírek
2020. Március 30. 12:55, hétfő |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Megjelenhetett a koronavírus Észak-Koreában is
Valószínűleg Észak-Koreában is megjelent a koronavírus, amelyet Kínából vihettek be az elszigetelt országba - mondta Salát Gergely Korea-szakértő hétfő reggel az M1 csatornán.
A szakértő kifejtette, az észak-koreai és a kínai határ átjárható, és azon keresztül több ezer csempész közlekedik, márpedig a szomszédos kínai tartományokban jelen van a vírus.
A vírus megjelenését támasztja alá az is, hogy az észak-koreai rezsim is egészségügyi kampányokba kezdett, amelyekben maszkviselésre, fertőtlenítésre hívja fel a lakosokat.
Közölte: szakértői becslések szerint nagyjából az észak-koreai társadalom fele alultáplált, vagyis legyengül az immunrendszere.
Ráadásul a fővároson kívül alig vannak kórházak, így, ha a vírus elterjed, katasztrofális következményekkel járhat - fűzte hozzá.
Az ország és a rezsim ellen számtalan ENSZ-szankció van érvényben, így valószínű az is, hogy elsősorban Kína segíthet Észak-Koreán a járvány kezelésében - vélte Salát Gergely, hozzátéve, elsősorban Kínának áll érdekében ugyanis, hogy az ország ne omoljon össze, és továbbra is betöltse ütközőállam szerepét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 08:40, szombat | Külföld
Ukrajnai háború - Ukrán elnök: Oroszország Cirkon hiperszonikus rakétával mért csapást Ukrajnára
Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen
2025. November 15. 08:35, szombat | Külföld
A lengyel elnök újraaktiválná a V4 csoportot
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
