Hírek
2017. Augusztus 28. 06:59, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Megtelt a Feketehegyi Kultúrudvar a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjén
A Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar szabadtéri színpadán lépett fel szombaton a 100 Tagú Cigányzenekar.
A Magyar Örökség,- és Hungarikum Díjas, klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes a komolyzene mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát, magyar nótát és népdalokat is játszott.
A 100 Tagú Cigányzenekar 1985. november 2-án alakult meg, a legenda szerint az ötlet idősebb Járóka Sándor áprilisi temetésén született, amikor egy több száz fős alkalmi zenekar állt össze az elhunyt prímáskirály tiszteletére. A zenekar fennállása óta több mint ezer koncertet adott a világban.
A 100 Tagú Cigányzenekar fellépése a Feketehegyi Kultúrudvarban
A zenészek lendületes és önmagában is hungarikumnak számító előadásmódjukkal elvarázsolták a közönséget, amely minden szám után vastapssal jutalmazta a muzsikusokat.
„Tavaly jártunk Székesfehérváron, itt ezen a ragyogó szabadtéri színpadon és nagy örömmel jöttünk vissza újra. Való igaz, hogy egy nagyon szép nyári délután-kora este van, de a zenekar már a téli koncertturnéjára készül, ezért azt a műsort hoztuk el Fehérvárra, amellyel októberben oroszországi koncertkörútra utazunk. Többnyire magyar szerzők műveiből fogunk előadni, de lesz egy nagyon ismert Csajkovszkij darab is és nyilván nem tudjuk kihagyni azokat a slágerdarabokat, amelyeket világszerte mintegy követel tőlünk a közönség, mint például a Monti Csárdás vagy a Pacsirta.” – mondta el Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnök-menedzsere.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
