Hírek
2017. November 30. 10:20, csütörtök |
Helyi
Forrás: feol.hu
Mehetnek-e kutyák a Halesz parkba?

A Halesz park azon fehérvári parkok egyike, ahol kiválóan megférnek egymás mellett a futók, a biciklizők, a gyermekek és a kutyák.
Egy székesfehérvári olvasónk fordult a szerkesztőséghez azzal a problémával, miszerint az eddig kutyákat is befogadó Halesz park nemrég kutyamentes övezet lett. Erre kihelyezett táblák is figyelmeztetik az arra járókat.
A bejelentés kapcsán megkerestük Dienesné Fluck Györgyit mint a területért felelős önkormányzati képviselőt. Ő lapunknak elmondta: a lakók csupán azt szerették volna, hogy a gyermekek biztonságban játszhassanak, kerékpározhassanak a parkban, és a futók se féljenek attól, hogy egy-egy neveletlenebb kutya a nyomukba ered. Hozzátette azt is: az állatokat nem zárták ki a területről, hiszen a Seregélyesi út és a Budai út találkozásának közelében egy kutyasétáltatót alakítottak ki.
Mint azt a Városgondnokság ügyvezető igazgatója, Bozai István elmondta, hogy Székesfehérvár belterületén a kutyákat csakis pórázon lehet sétáltatni. Ezt hivatottak jelezni a parkban már megtalálható táblák is. A póráz nélküli sétáltatást a közterület-felügyelet büntetheti. Az ebek játszótérre engedése a 2013-as helyi rendelet szerint a közösségi együttélés alapvető szabályait sérti; egy 2010-es kormányrendelet pedig kimondja: belterület közterületén (kivétel a futtatóban) ebet csak pórázon lehet vezetni.
– Az új kutyafuttató több mint 2 millió forintból készült el. Ez egy két részre osztott, kerítéssel ellátott terület, amelyben külön helyen tartózkodhatnak a kis- és nagyméretű kutyák – tette még hozzá az igazgató.
Olvasónk arról is beszámolt, hogy a park színes betonfalait megrongálták. A hírt Bozai István megerősítette: illetlen szavakat és önkényuralmi jelképeket festettek a falra, amelyről rendőrségi bejelentés is érkezett.
Az illetékesek a jelképeket lefedték, azonban a teljes betonfal újrafestésére csak tavasszal, jobb időben lesz lehetőség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Október 01. 10:00, szerda | PR
Varga Viktor a Szigetvári Gyógyfürdőben: ahol a művészet és a regenerálódás találkozik
Mi történik, ha egy extravagáns előadó, egy ikonikus fürdőépület és pár liter 62 fokos gyógyvíz találkozik?