Hírek
2018. Február 09. 19:11, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Mérnöki tudás - Fehérvári középiskolások versengtek az európai döntőbe jutásért
Pályaorientációs céllal tartottak innovációs napot székesfehérvári középiskolásoknak csütörtökön.
A versennyel egybekötött workshop győztes csapata tavasszal Magyarországot képviselheti a nemzetközi döntőn, ahol ellenfelei brit, német és francia diákcsapatok lesznek. Az Innovációs nap az Arconic Alapítvány és a Junior Achievment Europe közös programjának része, amely 4 európai országban tűzte ki célul, hogy ötvözi a vállalkozói és STEM készségek fejlesztését.
A STEM (mérnöki, természettudományos, matematika és informatika) tanulmányok népszerűsítésére szervezett Innovációs Napot székesfehérvári középiskolásoknak az Arconic Alapítvány és a Junior Achivment Europe. A Szent Gellért Hotelben tartott egész napos program megnyitóján Horváth Tamás, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgató-helyettese elmondta "Nekünk az a célunk, hogy biztosítsuk az utánpótlást a cégnek." Hozzátette, egy ipari vállalatnak rendkívül fontos, hogy jól képzett mérnökei, technikusai legyenek.

Az Innovációs nap során 6 székesfehérvári középiskola - Vasvári Pál Gimnázium, Bugát Pál Szakgimnázium, Váci Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola, Teleki Blanka Gimnázium, Hunyadi Mátyás Szakgimnázium, Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola - 60 diákjának nyílik lehetősége 5 fős csapatokban egy, az Arconic által megadott feladaton dolgozni. A nyertes csapat pedig képviselheti Magyarországot a tavaszi nemzetközi döntőn, ahol ellenfelei brit, német és francia diákcsapatok lesznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
