Városlista
2025. december 22, hétfő - Zéno

Hírek

2018. Június 15. 16:05, péntek | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Milliárdos fejlesztésekről is döntöttek a pénteki közgyűlésen

Milliárdos fejlesztésekről is döntöttek a pénteki közgyűlésen

A Székesfehérvári Középiskolai Campus első ütemének megépítésére közbeszerzési eljárást írt ki a testület, ami azt jelenti, hogy a volt Ybl helyén épül fel

a 21. századi körülményeket biztosító új Vasvári, mellette pedig teljesen felújítják a Kodolányi középiskolát. A Bartók Béla tér felújításának tervezésére szintén közbeszerzést írtak ki és döntöttek a fehérvári 12 éves fiataloknak ingyenesen biztosított HPV elleni védőoltás beszerzéséről is.

A testületi ülés elején egyperces néma csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt Kovács Ferenc mesteredzőre, Kozma Ágnes és Matók János Penna Regia díjas újságírókra.

Óvodavezetők kinevezéséről is döntött a péntek reggeli közgyűlés. A Napsugár Óvoda vezetőjének a jelenlegi igazgatót, Mályi Lillát választották, akit a teljes nevelőtestület is egyhangúan támogatott. A Maroshegyi Óvoda igazgatójának is a jelenlegi vezetőt Békésiné Kimiti Ágnest választották, akit szintén támogatásáról biztosított az óvoda nevelőtestülete. A Ligetsori Óvodában eddig igazgató-helyettesi feladatot ellátó Gelencsér Ritát választotta igazgatónak a testület, akit ugyancsak szinte a teljes nevelőtestület támogatott. A Felsővárosi Óvodában is igazgatót választott a testület: a jelenleg is vezetői feladatokat ellátó korábbi igazgató-helyettest, Kovács Jánosnét választották az intézmény igazgatójának. A Rákóczi Útcai Óvoda vezetőjének Simonné Juhász Ágnest választották zárt ülésen a képviselők.

Döntött a testület a közgyűlés idei második féléves munkatervről is.

Félmillió forinttal járul hozzá a város önkormányzata a Budai u. 15. alatti társasház homlokzatfelújítási munkálataihoz. A belvárosi épületek felújítására visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak a város önkormányzatához a tulajdonosok. A támogatásról szóló döntésnél is felhívták azoknak a társasházaknak a figyelmét, melyek jelenleg is gondolkoznak a felújításon, hogy forduljanak akár visszatérítendő, akár vissza nem térítendő támogatásért az önkormányzathoz.

A Bartók Béla tér felújítási terveinek elkészítéséról is döntés született a közgyűlésen. Elhangzott, hogy ennél a beruházásnál is nagyon fontos, hogy a jelenleginél jóval nagyobb biológiai aktivitása legyen a térnek. A zöldterület fejlesztések fontosságáról a város polgármestere kiemelte, hogy éppen ezért telepít erdőt Székesfehérvár állami forrásból, ezért lesz a murvás, gazos tér helyett egy zöld park a Jávor Ottó téren és ezért is oly fontos többek között a Sóstó megmentése is.

A Székesfehérvári Középiskolai Kampusz kivitelezésének első ütemének közbeszerzési eljárását is elindította a testület, ami a volt Ybl Mikós Általános Iskola épületének bontását, az új Vasvári Pál Gimnázium felépítését és a Kodolányi János Középiskola felújítását jelenti. Ez volt a testület egyik legfontosabb döntése – mondta Cser-Palkovics András polgármester, hiszen több iskolát érintő, 21. századi modern körülményeket fog biztosítani több ezer diák számára egy gyönyörű környezetben a Csónakázó-tó és a Rózsa liget mellett. „Komoly előrelépés, hogy a Modern Városok Program keretén belül meg tudjuk valósítani ezt, az oktatás számára nagyon fontos fejlesztést.”

A közgyűlés döntött arról is, hogy további két forgalmi sávot építenek a Horvát István utca Széchenyi út kereszteződésben. Ennek kivitelezésére közbeszerzési eljárást indított a testület.

A HPV oltás beszerzéséről is döntöttek a képviselők. Östör Annamária kiemelte, hogy kilenc komponensű oltóanyagot szereznek be, mellyel a fehérvári 12 éves lányokat és fiúkat is ingyenesen oltják be HPV ellen. Az előzetes igényfelmérés alapján mintegy háromszáz fehérvári diák kaphatja meg térítésmentesen a vakcinát.

Börgöndön járdát, csapadékcsatornát és parkolót építenek, melynek kivitelezésére szintén közbeszerzést írtak ki. A fejlesztést lakossági fórumon kérték a börgöndiek.

Zárt ülésen a közbeszerzések mellett a Rác utca 19. számú épület megvásárlásáról is döntött a testület. Mint Fehérvár polgármestere elmondta a Rác utca esetében azt szeretnék, hogy minden lehetséges eladó ingatlant megvásárolja Fehérvár, mert egy csodálatos érték a skanzen, amit nagyban tud szolgálni az, hogy egységes városi tulajdonban van.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr

A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.

2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.

2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld

Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában

Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.