Hírek
2018. Október 19. 13:49, péntek |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
\"Nagyvadakra\" megy a Volán a hétvégén: a Bolzano és a Salzburg érkezik
Nem akármilyen kettős élményben lehet része annak, aki a hétvégén az EBEL fehérvári mérkőzéseit választja programként.
A címvédő Bolzano ellen szombaton, a hagyományosan egyik legnagyobb ellenfélnek tekintett Salzburg ellen pedig kevesebb mint huszonnégy órával később lép hazai jégre a Fehérvár AV19.
A dél-tiroli nagycsapat tavaly rossz alapszakasz végén épp a Volán kárára csusszant be az utolsó pillanatban a rájátszásba - ez pedig akora lendületet adott a Bolzanónak, hogy meg sem állt a bajnoki címig! Innentől kezdve persze a liga összes csapatának a Rókákra fája a foga, de úgy tűnik, idén nem teszi meg azt a szívességet ellenfeleinek a Bolzano, hogy gyengén kezd. Tíz meccs után csak a Vienna Capitals előzi meg Kai Suikkanen csapatát, amely hét győzelemmel és három vereséggel áll. Az előző szezonban hatszor játszott ellene a Volán és négyszer kikapott - nagyon várja tehát a közönség, hogy a szombati meccsen elővegyék "óriásölő" formájukat Sofronék. Eza találkozó 17 órakor kezdődik.

És kevesebb mint egy nappal a szombati meccs vége után, vasárnap 17.30-kor már jön is a Salzburg... Ellene mindig különösen édes a győzelem, most pedig a legfájdalmasabb vereségért kellene visszavágni, hiszen három héttel ezelőtt már-már megalázó módon kilencet ütött a Fehérvárnak az osztrák elitalakulat. Persze bőven van rá példa a történelemben, hogy Fehérváron mi örülhettünk, most sem esélytelen. Még úgy sem, hogy a Salzburg a gyenge idénykezdet óta (négy vereséggel rajtolt) ötször győzött és már negyedik a táblázaton. De csak eggyel van több pontja a Fehérvárnál, a hétvége után tehát akár többel is megelőzhetik Hannu Järvenpää tanítványai.
Ehhez persze mindkét meccsen győzni kellene, ami nem garantálható - de az igen, hogy színvonalas, jó hokit láthat, aki szombaton és vasárnap kilátogat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba!
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
2025. November 16. 08:30, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
2025. November 15. 08:44, szombat | Sport
Vb-selejtezők - Az ír kapitány szerint van esélyük a győzelemre Budapesten
2025. November 14. 10:04, péntek | Sport
Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!
Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…
