Hírek
2017. Július 11. 06:40, kedd |
Helyi sport
Forrás: fehervarihirek.hu
Négy érmet szerzett Lakatos Zsanett a válogatón
A felnőtt és a közvetlen utánpótlás korosztály számára Szolnokon rendezett válogatóversenyt július 6-9. között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.
A fontos megmérettetésen négy számban is rajthoz állt Velence legfiatalabb díszpolgára, Lakatos Zsanett, aki mind a négyben dobogóra is állhatott!
A női kenusok U23-as egyéni 500-as versenyében, valamint 200 méteren párosban egyaránt ezüstérmes lett, a felnőttek között pedig C1 200-on és C2 500 méteren bronzot akasztottak a nyakába. A fél évvel ezelőtt klub- és edzőváltáson átesett tóparti kiválóságnak az idei szezonban nincs könnyű dolga, mert hazai és nemzetközi szinten is megnövekedett a számba vehető, valós riválisok száma, ennek ellenére állja a kihívást és bizakodó.
- Összességében elégedett vagyok, nincs "bűntudatom" annak ellenére, hogy nem sikerült nyerni. Lehet, hogy vannak, akik leírtak, akik úgy gondolják, hogy nincs bennem már több, de én bízom magamban, az edzőmben és az elvégzett munkában.
Kicsit elfáradtam a válogató hétvégéjén mentálisan és fizikailag is, ami talán egy ilyen több napos versenynél talán természetes. Számomra fontos, hogy edzőm, Almási Nándor mellettem áll és ő is úgy gondolja, jó úton haladunk, becsületesen végig edzettem, megcsináltam mindent, amit kellett, amit lehetett, így tudom, hogy amit egyszer bele rakok a zsákba az ki is fog jönni! Trénerem szerint akkor, amikor a legjobban kell...
Szóval bizakodó és pozitív vagyok, ugyanúgy mosolygok és örülök, mint korábban, amikor az ezüstök, bronzok mellett jöttek szépen az aranyak is. Köszönöm az edzőmnek, a családomnak, a klubomnak és a támogatóimnak, szponzoraimnak is hogy tovább segítenek, mellettem állnak! - foglalta össze gondolatait nem sokkal a versenyhétvége befejezése után Lakatos Zsanett.
A kiváló kenus hölgy hozzátette; azt a nyilatkozata pillanatában még nem tudja, hogy utazhat-e a közelgő U23-as vb-re (július 27-30. Pitesti, Románia) és azon milyen számokban kap lehetőséget, az viszont egyre biztosabb, hogy a korábban jól bevált maratoni versenyeken is elindul, illetve még lesz két országos bajnokság is, amelyeken biztosan rajthoz áll.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
2026. Június 30. 08:00, kedd | Belföld
Hőség - Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás
Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos
