Hírek
2018. Március 03. 14:26, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Nem élt az eséllyel, lemaradhat a rájátszásról a Volán

Hazai pályán a Bolzano legyőzésével bejuthatott volna az EBEL rájátszásába a Fehérvár AV19.
A nagy lehetőséget azonban elszalasztotta a Volán, kikapott és így az utolsó fordulóban már nem a saját kezében lesz a sorsa. A vendégek győzelmükkel jó helyzetbe kerültek és már meglepetés lenne, ha nem ők kerülnének a play-offba.
Az év mérkőzésének is nevezhettük a péntek esti Volán - Bolzano rangadót, hiszen tulajdonképpen igazi ki-ki meccs volt: a hazaiak győzelmükkel biztos rájátszás résztvevők lettek volna, de a dél-tiroliak is a play-off küszöbére juthattak. Nyomás alatt inkább ők voltak, hiszen vereséggel véget ért volna számukra a szezon, és jól kezelték ezt a helyzetet. Többet lőttek kapura, határozottabban játszottak és a 8. percben vezetést is szereztek. A Fehérvár mögött ott állt fantasztikus közönsége, űzte-hajtotta a játékosokat, de kimaradtak a lehetőségek.
A második harmad elején aztán emberelőnyből LoVecchio kiegyenlített, és ezután adódtak lehetőségek a vezetés megszerzésére is. Néha csak a szerencse hiányzott, igaz, Carruthnak is többször védenie kellett. LoVecchio ismét bekerült a jegyzőkönyvbe, ám ezúttal killítása miatt, amit hamar góllal büntett a Bolzano, egy kapusról kipattanót korongot vert be Petan. Ráadásul a második harmad vége előtt még egy gólt ütöttek a vendégek, ezzel pedig nyeregbe kerültek.
Mennie kellett előre a Volánnak, jól jött volna egy gyors gól a harmadik játékrész elején, a Bolzano azonban nagyon rutinosan tartotta a korongot és nem engedte közel magához az ellenfelet. A meccs végén sokkal több vendég kapuralövést jegyezhettünk fel, ami jól mutatja, hogy nagyon jól kezelte a nyomást és kézben tartotta a meccset az olasz csapat. A fehérváriak a hajrában sem tudtak közelebb kerülni hozzá, így a szezon legfontosabb meccsén ismét a gólínség miatt kellett beletörődniük a vereségbe. Ez pedig alighanem végzetes, mert az utolsó fordulóban a Fehérvár és a Bolzano is olyan ellenféllel játszik, amelynek nincs esélye bejutni a rájátszásba, így meglepetés lenne, ha a Znojmo kikaparná a gesztenyét a Volánnak... A mieink Grazban fejezik be a középszakaszt.
Fehérvár AV19 - HC Bolzano 1-3 (0-1, 1-2, 0-0)
Gl.: LoVecchio, illetve Halmo, Petan, Smith.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.