Hírek
2019. Január 20. 10:59, vasárnap |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Nem sokon múlt a bravúr – méltó ellenfele volt a Fradinak a Fehérvár

Az első félidőben szinte végig a Ferencvárosnak kellett üldöznie a Fehérvárt, a második játékrészben is jól tartotta magát Deli Rita alakulata, még az 58. percben is volt esélye a pontszerzésre.
Az Alba Fehérvár KC – Ferencváros mérkőzés egyértelmű esélyese a fővárosi gárda volt. Elek Gábor gárdája ennek megfelelően kezdett, a hetedik percben 4-1-re vezetett a Fradi. Az Alba Fehérvár KC Nascimento vezetésével sebességet váltott, és egy 5-0-val(!) fordított. A Fradi mestere hamar időt is kért, illetve Bíró Blanka helyett Szemerey Zsófit küldte a gólvonalra. De az új kapus sem tudott érdemben segíteni a zöld-fehéreken, Mendy-ék remekül lőttek, 11-8-ra, majd 13-10-re is vezettek. A játékrész hajrájára összekapta magát az FTC – ehhez kellett a harmadik kapus, Szikora Melinda bevetése is, – és Claudine Mendy gólja kellett ahhoz, hogy ne ferencvárosi előnnyel menjenek pihenni a csapatok. Harminc perc után 18-18 állt az eredményjelzőn.
A második félidőre valamelyest feljavult a vendégek védekezése, ismét egy 4-1-gyel kezdett a Fradi. A Vidi ultráinak biztatását ezúttal is bíró fehérvári csapat azonban nem roppant össze, és folyamatosan ott loholt ellenfele nyakán. Az 51. percben 30-24-re, tehát hat góllal vezetett a Ferencváros, de ismét tempót váltott az Alba, és egy 5-1-es rohammal a „csoda”, vagyis a pontszerzés közelébe került két perccel a vége előtt. Ekkor azonban egy elpasszolt labda megpecsételte a hazaiak sorsát, Klujber és Pena eldöntötte a meccset. A 33-30-as végeredményt Mendy állította be. A vereség ellenére emelt fővel távozhatott a Fehérvár a pályáról, és egy ilyen, vagy ehhez hasonló játékkal jövő héten kötelező a győzelem a Békéscsaba ellen.
Alba Fehérvár KC – FTC Rail Cargo Hungaria 30-33 (18-18)
Fehérvár: Györkös, Mistina (kapusok) – Májer, Zsilinszkályte 3, Mendy 8, Gorsenyina 6, Pleczéder 3, Boldizsár 3, Nascimento 7(2), Sztankovics, Szarka, Rózsás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.