Városlista
2025. november 16, vasárnap - Ödön

Hírek

2016. Április 14. 07:49, csütörtök | Külföld
Forrás: Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek három embert

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek három embert

Őrizetbe vették a németországi Ulmban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet három feltételezett támogatóját - közölték szerdán a helyi hatóságok.

A 20 és 25 év közötti fiatalembereket azzal gyanúsítják, hogy pénzt juttattak el a dzsihadista szervezetnek. Hosszabb ideje a hatóságok látókörében voltak, a többi között azzal vonták magukra a figyelmet, hogy Koránokat osztogattak járókelőknek a Duna partján fekvő városban. A két török és egy német állampolgárt vasárnap vették őrizetbe őket, a hatóságok közlése szerint kiterjedt és intenzív nyomozás után, amely annak megállapítására is irányult, hogy terveznek-e az úgynevezett terrorturizmus útjára lépni, azaz készültek-e arra, hogy Szíriába utazzanak és bekapcsolódjanak az IÁ fegyveres akcióiba.

A Stuttgarter Zeitung című lap beszámolója szerint őrizetbe vételük új fényben világítja meg a tavaly novemberi párizsi merényletek elkövetői köre lehetséges németországi kapcsolatainak kérdését. A lap felidézte, hogy a francia fővárosban végrehajtott támadások legfőbb gyanúsítottja, a márciusban Brüsszelben elfogott Salah Abdeslam tavaly október elején Ulmban járt, a helyi rendőrség szerint valószínűleg azért, hogy elszállítson több szíriai férfit, akik a menedékkérők között szivárogtak be Németországba hamis útlevéllel. Egyikük Mounir Ahmed Alaaj lehet, akit Salah Abdeslammal együtt fogtak el.

A lap rámutatott, hogy a Baden-Württemberg és Bajorország határán fekvő város régóta a németországi radikális iszlamisták egyik központja. Ulmban alakult például az úgynevezett Sauerland-csoport, amelyet Fritz Gelowitz, egy muzulmán vallású német szervezett azzal a céllal, hogy merényleteket kövessenek el németországi amerikai létesítmények ellen. A csoportot a német hatóságok 2007-ben leleplezték és felszámolták.

Németországból eddig nagyjából 800-an távoztak Szíriába vagy Észak-Irakba, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz vagy más terrorszervezethez. Nagyjából minden harmadik terrorturista visszatért Németországba. A hatóságok 70-re teszik mindazok számát, akik katonai képzettséggel vagy harci tapasztalattal érkeztek vissza.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 15. 08:40, szombat | Külföld

Ukrajnai háború - Ukrán elnök: Oroszország Cirkon hiperszonikus rakétával mért csapást Ukrajnára

Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen

2025. November 15. 08:35, szombat | Külföld

A lengyel elnök újraaktiválná a V4 csoportot

2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld

Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában

Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.

2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.