Hírek
2023. Március 11. 10:41, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Nézőpont és a Medián is hangulatjavulást mér az országban

A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata.
A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb és a Medián legutóbb nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásaiból.
A Nézőpont Intézet azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy a szankciós válság ellenére javult a magyarok közhangulata, többségük továbbra is a kormánypártokat támogatja.
A válságálló kormányzás bizonyítéka egyaránt a Medián február végi és a Nézőpont Intézet március eleji felmérésének eredménye - tették hozzá.
Kiemelték, hogy a 2023-as politikai évadnyitány után elsőként publikált - hibahatáron belül közel azonos - kutatási eredmények alapján a magyarok közhangulata jelentősen javult az idei év elején, a háborús pesszimizmus ellenére is.
A Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása szerint még a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok az év végén, azonban február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57-58 százalék).
Ezzel párhuzamosan a Nézőpont Intézet kutatása alapján 26 százalékról 32 százalékra, míg a Mediánnál ennél is nagyobb mértékben, 27 százalékról 37 százalékra nőtt a derűlátó magyarok aránya - írták.
Megjegyezték, hogy a Nézőpont Intézet utoljára február végén, a Mediánnal egy időben mérte a pártok népszerűségét. Mindkét kutatás hasonló támogatási adatokra jutott. A Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz-KDNP-t támogatná, a Medián a választani tudó "biztos" szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).
A két felmérés hasonlóan a DK-t látta a legnagyobb ellenzéki pártnak: 12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalékos támogatás mellett. A harmadik legnépszerűbb párt esetében azonban enyhe, de hibahatáron belüli különbség látható a két intézet adata között. A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek - olvasható a felmérésben.
Hozzátették: mindkettő kutatás alapján a magyarok bejuttatnák a parlamentbe a Kétfarkú Kutya Pártot: 9 (Nézőpont) és 6 (Medián) százalékkal, a Jobbik pedig mindkét esetben a bejutás küszöbén áll: 4 (Nézőpont), illetve 5 (Medián) százalékon.
Külön indulás esetén egyik felmérés alapján sem lenne több ellenzéki erő a parlamentben: a Mindenki Magyarországa és az LMP 2-2, A Nép Pártján 2-1, az MSZP 2-1, a Párbeszéd pedig 0 és 2 százalékon áll - közölte a Nézőpont Intézet.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.
2025. Október 01. 07:44, szerda | Belföld
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem és a BMW Debrecen
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Debrecen, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón.
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.