Hírek
2018. Február 08. 09:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: feol.hu
Olvasóink írták: Negyedéves számlák érkeznek egyszerre a Depóniától
Olvasónk azzal a kérdéssel fordult lapunkhoz: miért érkeznek meg későn és egyszerre a Depónia Nonprofit Kft. negyedéves számlái?
A Székesfehérváron és a városon kívül még több mint hatvan másik településen (köztük Abán, Csóron, Seregélyesen és Válon) szemétszállításért felelős cég, a Depónia Nonprofit Kft. ezidáig nem küldte meg a 2017-es harmadik és negyedik negyedévi számlákat, a hozzájuk tartozó csekkel együtt – nehezményezte olvasónk.
A székesfehérvári férfi emellett azt is hangsúlyozta: sokaknak megterhelő, hogy a szinte egyszerre kiküldött csekkeken mindössze pár hetes befizetési határidő szerepel, két, egymáshoz közel eső időponttal. Az üggyel kapcsolatban megkerestük az illetékeseket.
Polónyi Dóra, a Depónia Nonprofit Kft. PR-vezetője előzményként elmondta: a 2016. április 1-jét követő teljesítések esetén – a jogszabály előírása alapján – a közszolgáltatók nem számlázhatnak közszolgáltatási díjat az ingatlanhasználók, gazdálkodó szervezetek és az intézmények felé. A díj számlázására kizárólag a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. jogosult.
– A 2017. évi harmadik és negyedik negyedév kiszámlázása az informatikai adategyeztetés miatt csúszik, tehát ezen időszakokra még nem ment ki hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat tartalmazó számla az NHKV részéről. Jelenleg a harmadik negyedév van kiküldés előtt – nyilatkozta a szakértő.
– A fizetési határidő megállapítása a kormányrendelet alapján történik: a közszolgáltatási díjról a koordináló szerv negyedévente állít ki számlát 15 napos fizetési határidővel. Így a harmadik és negyedik negyedévi számla fizetési határideje között biztosan lesz 15 nap különbség – tette hozzá az illetékes.
Emellett – mint azt Polónyi Dóra elmondta – a hulladéknaptár nem megfelelő formátumáról is érkezett visszajelzés a szakemberekhez. A lakosok számára a 2018-as évre vonatkozó hulladéknaptár elérhető a Depónia weboldalán található településkeresőn keresztül, valamint az azt igénylők a Sörház tér 3. szám alatt található ügyfélszolgálat nyitva tartási idejében kérhetnek nagyobb formátumot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
