Hírek
2013. Május 16. 05:00, csütörtök |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Összeomlott Som Lajos, mert elhagyta a felesége

Újra a pszichiátrián a Piramis egykori basszusgitárosa
Mentő vitte a pszichiátriára Som Lajost, pedig már jobban volt. A legendás zenész most azért lett újra rosszul, mert felesége elhagyta őt. Állítólag Erzsi azt elégelte meg, hogy kedvese már jó ideje nem volt képes dolgozni.
A Piramis egykori basszusgitárosát évek óta fásultan, megtörten láthatjuk, és jó ideje csak egészségügyi problémáiról olvashattunk, vagy arról, hogy a pszichiátria állandó vendége. Egy időre lábai is lebénultak, csak járókerettel volt képes mozogni.
Most azonban magánéleti válságról számolt be a Best magazin. A lap információi szerint ugyanis Lajost egyetlen támasza, a felesége is elhagyta. A zenész ettől újra kiborult, és visszakerült a pszichiátriára, ahonnan már hetek óta eljöhetett. Pedig már annyira jól volt, hogy még Radics Béla szobrának avatásán is meg tudott jelenni a sajtó előtt.
Az ismerősök szerint pedig semmi jel nem utalt arra, hogy valami családi viszály készülőben. Ezért mindenkit meglepett, hogy Erzsi, Lajos felesége összepakolt és elhagyta a rocklegendát. Állítólag a nőnek abból lett elege, hogy párja hónapok óta nem tud dolgozni.
Piáltam, de nem drogoztam!
Som Lajos nemrégiben a Helyi Témának úgy nyilatkozott, tisztázni szeretné a kábítószer-függőségéről szóló korábbi pletykákat.
– Sok minden megjelent a sajtóban az állapotomról, meg, hogy miért jutottam idáig. Üzenem mindenkinek, hogy ennek a negyede sem igaz. Nem voltam kábítószeres! A piálást elismerem, de ez benne van a zenészszakmában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:08, csütörtök | Bulvár
Mintegy száz régi Ikarus autóbuszt mutatnak be a hétvégén az Aeroparkban
Mintegy száz régi Ikarus autóbuszt, köztük több oldtimer ritkaságot mutatnak be szombaton és vasárnap a VII. Ferihegyi Ikarus Találkozón az Aeroparkban - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
2025. Szeptember 30. 07:21, kedd | Bulvár
Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról
Lázadó királynő címmel önéletrajzi könyv jelent meg hétfőn Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról.
2025. Szeptember 28. 09:52, vasárnap | Bulvár
Deák Bill Gyula-koncert lesz november 15-én a Budapest Sportarénában
Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.
2025. Szeptember 25. 06:58, csütörtök | Bulvár
A Neoton 60 évét ünnepli a Magyar Zene Háza pop-up kiállítása
Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben alakult meg a Neoton, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-diszkó sztárzenekara, a Neoton Família elődje.