Hírek
2019. Augusztus 06. 10:15, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Összesen 36 új jármű, közte 26 új kukásautó a Depóniánál
A Bregyóban a Napraforgó Tábor utolsó turnusában a gyerekek is megnézhették és beülhettek az új kukásautókba, amiket a napokban már a fehérváriak is láthattak városszerte.
Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás húszmilliárdos fejlesztésének köszönhetően lecserélték szinte az összes kukásautót, válogatóművek épülnek és az önkormányzati cég szolgáltatási területén mindenhol bevezetik a kétkukás szeletív gyűjtést.
A Depónia 66 településen 340 ezer lakosnak szállítja el a hulladékát.
Az elmúlt években volt olyan, hogy négy autót is tudott cserélni a szolgáltató, ami nagy dolog volt, ehhez képest a mostani 26 jármú lényegében „helyrerakja” a cég járműállományát. A régi kukásautók közül 16 maradt, melyek közül a legöregebb is mindössze nyolc éves, így az eddigi állandó javítások helyett a megelőző rendszeres karbantartások kerülnek majd előtérbe.
A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás mintegy húszmilliárd forintos fejlesztésének egyik fontos része, a gépjárműpark nagyarányú megújulása, ami összesen 36 autó beszerzését jelenti, mintegy 1.7 milliárd forint értékben – emelte ki Cser-Palkovics András polgármester. Ezen belül 26 rendkívül korszerű kukásautó érkezett a Depóniához, melyek mindegyike EURO6-os motorral rendelkezik már. "Bízom abban, hogy az új járművek megfelelő munkakörülményeket biztosítanak a dolgozóknak és tovább lehet emelni a szolgáltatás színvonalát."
Székesfehérváron naponta négy kommunális hulladékot gyűjtő járat üzemel, mely kiegészül a szelektív gyűjtéssel. Átlagosan, csak Székesfehérváron tízezer kukát ürít ki naponta a Depónia.
Jakab Zoltán műszaki igazgató elmondta, hogy az új gyűjtőautók 1:5 arányban tömörítenek. A nagyobb három tengelyes autók befogadóképessége 22 köbméter, a kisebbeké 16 köbméteres. Azon túl, hogy az új járművek komfortosabbá teszik a dolgozók munkáját, akik télen nagyon hidegben és a nyári kánikulában is, időjárástól függetlenül elviszik a szemetünket a pár másodperces tömörítési időnek köszönhetően gyorsabbá is válik a munka. Ők egy-egy járat alkalmával 1100-1200 kukát ürítenek ki.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 09:54, szerda | Helyi
Június 15-én, változatlan árakkal nyit a Városi Strand
A Csitáry G. Emil Uszoda strandja 2024. június 15-én, szombat reggel 8 órától nyitja meg a kapuit, és várja a vendégeket minden nap 8 és 19 óra között.
2024. Május 09. 08:07, csütörtök | Helyi
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos,
2024. Április 26. 11:44, péntek | Helyi
Bemutatták a fehérvári uszoda teljes felújításának tervét
Egy modern, több szaunával és gőzkabinnal felszerelt wellness részleggel bővülne, energetikailag pedig jelentősen korszerűbb lenne a városi uszoda, ha elindulhatna annak korszerűsítése 1-2 éven belül.
2024. Április 26. 11:01, péntek | Helyi
Szombaton három órára lezárják a Balatoni úti felüljárót kaszálási és fenntartási munkák miatt
2024. április 27-én, szombaton 8 és 11 óra között munkavégzés miatt lezárják a Balatoni utat a \"Shell\" körforgalom és a Borszéki utca között.