Hírek
2017. Október 13. 18:07, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Őszi Megyekorzó lesz szombaton a Szent István téren
Fejér megye számos településéről érkező őstermelők, kézművesek hozzák el minőségi termékeiket szombaton a Szent István térre.
A vásár mellett látványos, szórakoztató népi játékok is várják a kicsiket és nagyokat a Megyekorzón.
- A Fejér Megyei Önkormányzat által útjára indított Fejér Termék Program Fejér Megye Foglalkoztatási Stratégiájában is kulcsprojektként szerepel.
A „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” elnevezésű projekt keretében 4 év alatt 8 Megyekorzó rendezvényt szervez a Fejér Megyei Önkormányzat szintén a helyi kézműves termékek, kis- és középvállalkozások, manufaktúrák népszerűsítése és támogatása céljából. Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kiemelten fontosnak tart minden olyan kezdeményezést és támogat minden olyan programot, amely a megyében lévő értékekre hívja fel a figyelmet, azokat népszerűsíti.
2017-ben immár másodszor kerül sor a Megyekorzó rendezvényre. Tavasszal a Szent György Napi Vigasságok keretében Móron rendezték meg Fejér megye kézműves termékeinek vásárát. Az őszi Megyekorzóra pedig október 14-én, szombaton kerül sor 8-12 óráig Székesfehérváron a Megyeháza előtti Szent István téren.
A Fejér Termék Projekt célja: a Fejér megyében előállított élelmiszerek és kézműves termékek piacra jutásának segítése, illetve a Fejér megyei termelők piacbővítési törekvéseinek támogatása, a helyi foglalkoztatás fejlesztése, a helyi vevők és a helyi termelők közötti kapcsolatok fejlesztése, a Fejér termék védjegyrendszer kidolgozása, társadalmasítása és népszerűsítése, termelők, gazdálkodók, élelmiszer-feldolgozók és kézművesek termékeinek összegyűjtése, minősítése, promóciója.
- Az októberi Megyekorzóra Fejér megye számos településéről érkeznek őstermelők, kézművesek, mint pl. Vál, Pázmánd, Csákberény, Ercsi, Nadap, Úrhida, Vereb, Tordas, Baracska és Székesfehérvár.
A megye termelői 20 standon várják a vásárlókat minőségi termékeikkel: különféle kecske- és tehénsajtokkal, házi füstölt sonkával, kolbásszal, szalonnával, mézekkel, lekvárokkal, szörpökkel, savanyúsággal, aszalt gyümölcsökkel lehet feltölteni télire a család éléskamráját. Fogyaszthatnak kemencében sült kenyérlángost. Ajándéktárgyakat, kézműves dísztárgyakat is találnak ügyes kezű kézművesektől: varrott ajándéktárgyakat, merített papírt, szőnyegeket.
Látványos, szórakoztató és kreatív népi fajátékok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt a Megyekorzó ideje alatt. Az ügyességi, logikai játékok felhőtlen kikapcsolódást jelentenek mind a gyerekek, mind felnőttek számára.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 09:54, szerda | Helyi
Június 15-én, változatlan árakkal nyit a Városi Strand
A Csitáry G. Emil Uszoda strandja 2024. június 15-én, szombat reggel 8 órától nyitja meg a kapuit, és várja a vendégeket minden nap 8 és 19 óra között.
2024. Május 09. 08:07, csütörtök | Helyi
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos,
2024. Április 26. 11:44, péntek | Helyi
Bemutatták a fehérvári uszoda teljes felújításának tervét
Egy modern, több szaunával és gőzkabinnal felszerelt wellness részleggel bővülne, energetikailag pedig jelentősen korszerűbb lenne a városi uszoda, ha elindulhatna annak korszerűsítése 1-2 éven belül.
2024. Április 26. 11:01, péntek | Helyi
Szombaton három órára lezárják a Balatoni úti felüljárót kaszálási és fenntartási munkák miatt
2024. április 27-én, szombaton 8 és 11 óra között munkavégzés miatt lezárják a Balatoni utat a \"Shell\" körforgalom és a Borszéki utca között.