Hírek
2017. Július 14. 08:36, péntek |
Helyi
Forrás: mti.hu
Öt-hat aranyat várnak a szurkolók a Vizes vb-n

A magyar közönség kifejezetten optimistán várja a ma kezdődő magyarországi vizes világbajnokságot, amelyen öt-hat aranyéremre számít - derült ki az NRC és a NetPanel kedden publikált reprezentatív felméréséből.
Az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. összefoglalója szerint június közepén, vagyis szűk egy hónappal az esemény kezdete előtt a megkérdezettek háromnegyede tudott arról, hogy Magyarország rendezi a világbajnokságot. Budapesten pedig, ahol a versenyek többsége lesz, tízből kilencen voltak e téren tájékozottak.
A legnagyobb hazai online piackutatási panel, a NetPanel válaszadói közösség segítségével végzett felmérés alapján a megkérdezettek 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy érdekli a vizes vb, és 39 százalék tervezi, hogy aktívan követi majd az eseményeket. Igaz, a többség csak a magyar érdekeltségű versenyekre - azon belül is leginkább az úszásra és a vízilabdára - figyel majd oda, hét százaléknyian viszont igyekeznek minden eseményt figyelemmel kísérni.
Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója kiemelte, a hazai közönség kifejezetten optimista, 93 százalékuk szerint a magyar sportolók eredményesen szerepelnek majd.
"A többség legalább öt-hat aranyéremre számít. A szurkolók reményei szerint az éremtáblázaton is előkelő helyen, a megkérdezettek közel fele szerint az első három pozíció valamelyikén végzünk majd" - tette hozzá Kurucz.
A legtöbben Hosszú Katinkától várják az aranyat, több mint 90 százalék számít erre, de a szurkolók mintegy fele Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt is a dobogó legmagasabb fokán szeretné látni. Az érmes helyezéseket illetően még nagyobb a magabiztosság: Cseh és Gyurta esetében az emberek több mint háromnegyede, Kapás Boglárka esetében kétharmada, Jakabos Zsuzsanna kapcsán pedig csaknem fele számít érmes helyezésre.
A magyar vízilabdázókkal szemben is komolyak a várakozások: a férfiaktól minden harmadik, a nőktől minden ötödik szurkoló aranyat vár, arra pedig szinte senki sem gondol, hogy a hazai közönség előtt szereplő csapatok lemaradnak a dobogóról. Szép számban vannak ellenben olyanok, akik szerint mindkét magyar együttes megnyeri a tornát.
Bár a megkérdezettek több mint egyharmada senkit nem tudott kedvenceként megnevezni a vb magyar résztvevői közül, az esemény iránt érdeklődők és azt aktívan követni szándékozók körében csak 11 százaléknak nincs favoritja. Legtöbbjüknek Hosszú Katinka a kedvence, a háromszoros olimpiai bajnok úszót a szurkolók 29 százaléka tartja elsőszámú kedvencének, míg a második legkedveltebb úszót, Kapás Boglárkát 12 százalék.
A toplista második helyén a férfi vízilabda-válogatott áll 19 százalékkal. A kedvencek között ott van Cseh László és Gyurta Dániel is, egyaránt nyolc százalékkal, és Kenderesi Tamás (6 százalék) sem hiányzik a listáról. Utóbbi leginkább a fiatal hölgyek szívébe lopta be magát, míg Kapás Boglárka a férfiak körében örvend kimagasló népszerűségnek - áll a közleményben.
A kutatást az NRC ezerfős mintán végezte, amely reprezentatív a 18-59 éves magyar lakosságra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.