Városlista
2025. november 16, vasárnap - Ödön

Hírek

2018. Április 11. 15:08, szerda | Helyi
Forrás: feol.hu

Pedagógiai programba kerülhet a lovaglás Iszkaszentgyörgyön

Pedagógiai programba kerülhet a lovaglás Iszkaszentgyörgyön

Rövidesen a falu iskolájának pedagógiai programjába is a bekerülhet a lovaglás.

– Már harmadik éve lovagolnak az Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola aktuális hatodikos diákjai – mondta el lapunknak Szonn Ibolya Mária igazgató Fehérváron, az Iszkai Úti Lovardában, miközben a gyerekek éppen a lovak felszerszámozásával foglalatoskodtak. A heti öt testnevelés órából a hatodikosok a második félévben kettőt nyeregben tölthetnek.

– Nemcsak a sportjellege miatt szerettük volna, hogy a gyerekeink lovagoljanak, hanem azért is, mert a történelmi hagyományok szerint is, a magyar lovas nemzet – jelentette ki.

A foglalkozások révén a pusztai nomád népek életének megismertetését, a ló- illetve állatszeretetet, a róluk való gondoskodást is be kívánják plántálni diákjaikba.

– A lovaglás az állatok tisztogatásával, felnyergelésével, a patáik rendbetételével kezdődik, e nélkül nincsen lószeretet – tette hozzá a pedagógus.

Az edzések költségeit az iszkaszentgyörgyi önkormányzat és az iskola alapítványa finanszírozza.

Heilig Anita lovasedzőtől megtudtuk, hogy a fél év alatti húsz óra során megtanulnak ügetni a diákok, s beleszokhatnak a lovak körüli munkába is.

– Egy ilyen nagy állattal együttműködni hatalmas kihívás és sikerélmény a gyerekeknek – mondta el a szakember.

feol.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár

Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben

2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport

Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz

Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.