Hírek
2018. Március 26. 14:54, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Példát mutattak - nyugdíjasok tették rendbe a boltok előtti területet
Idén tavasszal is takarítottak, gazoltak Székesfehérvári Nosztalgia Nyugdíjas Klub Egyesület tagjai az Öreghegyen, a Nyitra ABC környékén.
A klub már 13 éve tartja rendben a boltok környékét és évente többször is kitakarítják a területet. Hétfőn délelőtt metszettek, gazoltak, gereblyéztek és különösen sok szemetet gyűjtöttek össze.
A Nyitra ABC környéki munkával az itt működő vállalkozások figyelmét is szeretnék felhívni arra, hogy vigyázzanak a környezetükre!

A nyugdíjas klub megannyi tagja dolgozott a bokrok alatti szemét kitakarításán, ami kemény munka volt, mert idén a korábbi évekhez képest sokkal több volt az eldobott szemét. A klub már 2005 óta tartja rendben a bolt környékét és évente többször is kitakarítják a területet.
A nyugdíjasok munkáját hosszú évek óta az Öreghegy önkormányzati képviselője Östör Annamária is támogatja. A bolt körül a Pozsonyi úton három közterületi kuka is található, az itt működő vállalkozások közül azonban egyik sem helyezett ki a boltja elé szemetest és leginkább itt dobálják el a csikkeket és nagyon sok „féldecis” üveg is volt a bokrok alatt, amit eldobtak. A városrész önkormányzati képviselője kezdeményezte, hogy a boltok előtt az üzletek helyezzenek ki egy-egy szemetest, amivel remélhetőleg kevesebb lesz az eldobott csikk és egyéb szemét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
