Hírek
2017. Október 02. 04:19, hétfő |
Helyi
Forrás: blikk.hu
Random szétnyílhat az új iPhone 8 Plus

Az Apple már vizsgálja a panaszokat, melyek arról szólnak, hogy az új iPhone 8 Plus készülékek kijelzője elválik a háztól, mintha valami kinyomná belülről, így nyitva szét a telefon házát.
Az Independetnek az egyik szétnyíló mobil tulajdonosa azt mondta, töltés közben sikerült a telefonnak megvalósítani a mutatványt. Korábban az iPhone 3-as szériájának volt olyan hibája, hogy nem megfelelő töltővel töltve a mobil aksija felpúposodott és hasonló módon belülről szétnyomta a telefon házát. Az iPhone 8-at a tulaj állítása szerint a gyári töltővel és adapterrel töltötte.
Egy japán vásárló azt írta ki Twitterére, hogy már így érkezett telefonja a dobozban.
Az Apple annyit közölt a lap kérdéseire, hogy vizsgálják a két ügyet, próbálják minél hamarabb kideríteni, hogy konstrukciós szériahiba, esetleg gyártási hiba, akkumulátoros probléma okozta a balesetet vagy csak elszigetelt esetekről van szó. Az Independent azt írja, az akkumulátorok duzzadtak fel a telefonban, ám ezek nem jelentettek biztonsági kockázatot.
Tavaly a Samsung a Note7 telefonjaiba tett túl nagy akkumulátort, túl kicsi helyre. Ennek "felrobbanó" mobilok, majd egy világszintű szériavisszahívás lett a következménye, idén pedig a Note8 kisebb akkumulátorral érkezett. A dél-koreaiakhoz hasonlóan, a tavalyi iPhone 7 szériához képest az Apple az iPhone 8-akban csökkentette az aksi méretét, ám az új A11 Bionic chipnek és a továbbfejlesztett hardvernek hála állítják, hosszabb üzemidőt érnek így is el az új modellek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.