Hírek
2018. November 04. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Rekordforgalom várható a használt autók piacán az idén

A használt autók forgalma rekordot dönthet az idén Magyarországon - prognosztizálja a Das WeltAuto az első háromnegyed év adatai alapján, ám felhívja a figyelmet arra, hogy az autócserék lendülete immár lassul.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a cég a Datahouse adatait idézve ismerteti: az idén január és szeptember között 573 722 használt autó került új tulajdonoshoz, 13,7 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Hozzáteszik, hogy 2017-ben még 26,5 százalékot nőtt a piac az első háromnegyed év alatt, 2016-hoz viszonyítva.
Tavaly a teljes évben 687 991 használt kocsit írtak át, 10,9 százalékkal többet, mint 2016-ban - közölték korábban.
Megjegyzik: a használtautó-import ugyanakkor lejtmenetbe kapcsolt, az idei harmadik negyedévben 2,4 százalékkal kevesebb (40 902 darab) használt kocsit hoztak be az országba, mint egy évvel korábban, hat év után ez volt az első negyedév, amikor visszaesett a behozatal.
Az idén átírt járművek 77,5 százaléka 10 évnél idősebb volt, az ötéves vagy annál fiatalabb kocsik aránya pedig mindössze 12,8 százalék - hívja fel a figyelmet Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója, rámutatva: az emberek túlnyomó része továbbra is készpénzre vesz autót, és alapvetően rövid távra keres megoldást. A hazai autóállomány átlagéletkora közel tizennégy év - figyelmeztetett.
Kitért arra, hogy a dízelautók iránti kereslet tapasztalataik szerint az elmúlt időszak negatív hírei ellenére nem csökkent, mivel korlátozásokat csak a régi, Euro IV, illetve Euro V kibocsátási norma szerinti autóra vezetnek be néhány nyugat-európai nagyváros belvárosában. A Das WeltAuto hálózatában továbbra is népszerűek a gázolajjal hajtott modellek, mivel gazdaságosságban továbbra is verhetetlenek - fűzte hozzá.
A magyarországi használtautó-piacon az Opel 13,5 százalékos részesedést hasított ki a kilenc hónap alatt (77 168 autó), a második 9,9 százalékos részesedéssel a Volkswagen (56 824 autó), a harmadik legnépszerűbb márka a Suzuki (56 739 autó) lett.
A Das WeltAuto a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely 30 értékesítőhellyel rendelkezik országszerte. A hálózat 2017-ben 6784 állapotfelmérésen átesett, szervizelt, garanciális használt autót értékesített, 8 százalékkal többet, mint az előző évben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.