Hírek
2018. Január 12. 12:49, péntek |
Külföld
Forrás: Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti:
Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában, egy kisgyermek belehalt a fertőzésbe
Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában: az elmúlt tíz napban mintegy kétszázan betegedtek meg, és egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe az ország déli részén lévő Odessza megyében
- jelentette pénteken az UNIAN egészségügyi forrásokra hivatkozva. Uljana Szuprun egészségügyi miniszter újságíróknak azt mondta, hogy járványról egyelőre nem lehet beszélni, és az ország valamennyi régiójában van elegendő kanyaró elleni oltószer. Az UNIAN szerint noha az illetékes minisztérium egyelőre az eddigi megbetegedéseket számuk alapján még nem minősíti járványnak, orvosok szerint nem kizárt, hogy azzá válhat.
A fővárosban, Kijevben az év eleje óta már 66-an betegedtek meg, közülük 54-en olyan gyermekek, akik nem kapták meg korábban a védőoltást. Jeleztek megbetegedéseket Kárpátaljáról és Herszon megyéből is, ezekből a régiókból viszont adatokat a fertőzöttek számáról még nem közöltek.
Odessza megyében az első halálos eset után egy héttel meghosszabbították a téli szünetet az oktatási intézményekben. A megyei vezetés által közölt adatok szerint a dél-ukrajnai régióban tavaly 122 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel. Az elmúlt esztendőben a fertőzésbe öten haltak bele, köztük három gyermek.
A kanyaróvírus cseppfertőzéssel, vagyis légi úton is terjed, a levegőben akár két órán át is életképes, továbbá négy nappal a betegség tüneteinek megjelenése előtt, valamint utána még négy napon át fertőző marad az, aki elkapta a vírust. Az orvosok felhívták a figyelmet arra, hogy a legnagyobb veszélyben a kisgyermekek vannak, közülük is azok, akiknek gyenge az immunrendszerük. Figyelmeztetettek arra is, hogy nemcsak gyermekek, de bármilyen életkorú személy elkaphatja a fertőzést azok közül, akik nincsenek beoltva ellene, és korábban nem estek át kanyarón.
A kiütésekkel és magas lázzal, valamint komoly, életveszélyes szövődményekkel járó kanyaró ellen 30 éves korig lehet védőoltást beadni. Ukrajnában 18 éves korig ingyenes a védőoltás, ennek ellenére országos átlagban a gyermekek mintegy húsz százaléka nincs beoltva.
Kijevben a fertőzés terjedésének hírére a fővárosi egészségügyi intézményekben csütörtökön a korábbi napi átlag ötszörösére nőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik szüleik kérése oltást kaptak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 08:40, szombat | Külföld
Ukrajnai háború - Ukrán elnök: Oroszország Cirkon hiperszonikus rakétával mért csapást Ukrajnára
Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen
2025. November 15. 08:35, szombat | Külföld
A lengyel elnök újraaktiválná a V4 csoportot
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
