Hírek
2012. Június 17. 05:00, vasárnap |
Életmód
Forrás: mno.hu
Sosincs késő a leszokáshoz

A szakértők szerint nincs olyan, hogy túl késő a leszokáshoz.Akár még idős korban is megéri letenni a cigarettát, az életminőség ugyanis ekkor is javul, továbbá csökkennek a dohányzással kapcsolatos kockázatok.
Egyre több bizonyíték merül fel azzal kapcsolatban, hogy a dohányzás megrövidíti az életet. ”A dohányzás abbahagyása fontos az életminőség javulása szempontjából, és akármikor is szokik le valaki, annak előnyei lesznek” - mondta Dr. Michael Niederman, a Winthrop Egyetemi Kórház munkatársa.
A tanulmányhoz 17 ország kutatási eredményeit használták el, amelyeket 1987 és 2011 között publikáltak. A kutatás során az emberek életét három- és ötvenéves koruk között végig követték, ezután a hatvanéves dohányzók adatait összehasonlították a nemdohányzóakéval. A vizsgálati időszak alatt kiderült, hogy a dohányzás 83 százalékkal növelte a halálozási arányt. Kiderült, hogy csak a cigaretta önmagában 34 százalékkal emelte az elhalálozás esélyeit. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy a leszokás minden esetben csökkentette ezt a kockázatot, még akkor is, ha valaki idős korban hagyta abba a füstölést.
A kutatók azonban azt is hozzátették, hogy aki évtizedeken keresztül dohányzott, kevésbé valószínű, hogy ötven, hatvan, vagy éppen nyolcvanévesen fog leszokni. Akik ugyanis már ilyen régóta cigiznek, nem is érzik a leszokás szükségességét. Pedig sosem lenne késő.
A tanulmány az Archives of Internal Medicine oldalain jelent meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:22, péntek | Életmód
Az EP hozzájárult a farkasok védelmi státusának enyhítéséhez
2025. Május 09. 07:16, péntek | Életmód
XIV. Leó pápa - A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő első b
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
2025. Május 08. 19:53, csütörtök | Életmód
Robert Prevost amerikai bíboros az új katolikus egyházfő
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Életmód
Rekordméretű élelmiszergyűjtés a rászorulókért
Sosem zajlott még egyszerre annyi helyen élelmiszergyűjtés Magyarországon, mint az előttünk álló hétvégén.