Hírek
2018. Július 26. 17:08, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Speciális vizsgálóágy mozgássérülteknek a Szent György Kórház traumatológiáján
Új, speciális eszközzel gazdagodott a kórház traumatológiai osztálya.
Az egyik sebészeti vizsgálóba a mozgássérültek ellátására alkalmas ágy kerül, ami megkönnyíti az orvosok mindennapi munkáját.
Távirányítóval állítható a magassága és a fekvőszöge annak az ágynak, amit mostantól a kórház egyik sebészeti vizsgálójában használnak.
Varga Miklós, a traumatológiai osztály főorvosa elmondta, hogy a korábbi vizsgálóasztalok fix magasságúak voltak, ezeknél a beteget két embernek kellett kiemelni, átfektetni. Utána megint probléma volt, hogy a további vizsgálatokhoz hogyan ültessék át a beteget kerekesszékbe, akár egy fekvő hordágyra. A korábbi ágyak a kerekesszékek karfájánál is magasabbak voltak, így mindenképpen segítségre volt szükségük azoknak, akik kerekesszékben élnek.

Lánczos Róbert, az EsélyKör képviselője saját tapasztalatai miatt indította el azt a folyamatot, amelynek eredményeként a kórház új ágyat kaphatott. Elmondta, hogy sikerült felvennünk a kapcsolatot a Segítő Bánásmód Alapítvánnyal, ahol először egy igen jutányos árat tudtak mondani a vizsgálóágyra, majd amikor megtudták, hogy milyen célból kérik, felajánlották a kórház részére.

Az ágy az önkormányzat segítségével jutott el a kórházba. Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok szerint fontos, hogy a fogyatékkal élők vizsgálatai is biztonságosan elvégezhetőek legyenek. A tanácsnok kiemelte, hogy apró lépésekkel is sikerülhet emberközpontúvá és mindenki számára használhatóvá tenni az egészségügyi intézményeket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 24. 08:40, péntek | Életmód
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán és csütörtökön
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerdán reggel.
2025. Október 24. 08:39, péntek | Bulvár
Szijjártó Péter: bekérettük az osztrák nagykövetet a ferencvárosi szurkolók vonatának megállítása miatt
Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba - írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.
