Hírek
2016. Augusztus 23. 09:07, kedd |
Külföld
Forrás: mti.hu
Szakértő: visszaszorulóban az Iszlám Állam

A bombázások, illetve az utóbbi időszak szárazföldi bevetései nyomán egyre inkább visszaszorulóban van a Közel-Keleten az Iszlám Állam - jelentette ki a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetője -
kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
Ugyanakkor körvonalazódik egy orosz-amerikai összefogás is az Iszlám Állam elleni közös fellépés érdekében - közölte Besenyő János.
Hozzátette: éppen ebben a szorongatott helyzetben helyezi át a szervezet egyik hadszínterét Európa szívébe terrorista merényletek formájában.
A honvéd ezredes elmondta: miközben az Iszlám Állam mindenkinek az ellensége a térségben, továbbra is zavarosak a viszonyok. Ugyanis a szír és az iraki kormányerők mellett, harcolnak Aszad-rezsim ellenes felkelő szervezetek, kurdok, oroszok, amerikaiak és franciák is.
Ebben a helyzetben egyre világosabb, hogy csak légicsapásokkal nem lehet felszámolni az Iszlám Államot. Visszaszorulása annak köszönhető, hogy az oroszok, a szír és az iraki kormányerők és a kurdok szárazföldi hadműveleteket is indítottak - sorolta.
Ugyanakkor egyre többször felmerül - nem hivatalosan - Irak, illetve Szíria etnikai alapú felosztása. Ugyanis látszik, hogy ezek az államok nem képesek működni a jelenlegi formában - mondta a kutató.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:48, szerda | Külföld
Izraeli- palesztin - Benjámin Netanjahu: a hadsereg a béketervnek megfelelően a Gázai övezetben marad
2025. Október 01. 07:47, szerda | Külföld
Horvát kormányfő: hiba volt eladni az INA részvényeit
Hiba volt eladni az INA horvát olajipari vállalat részvényeit, különösen igaz ez az energiaválság tapasztalatai után -
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.