Hírek
2017. Szeptember 11. 16:51, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Szent László lovasszobor Nagyváradon - Fehérvár is kiáll a kezdeményezés mellett
Fehérvár polgármestere a Szent László-év hátralévő eseményeit ismertető tájékoztatón elhangzottakra reagálva biztosította a város támogatásáról a nemes célt kezdeményezőket.
Kép: Deák Árpád nagyváradi szobrászművész műhelyében készült Szent László lovas szobrának makettje.
„Örömmel olvastam Böcskei László nagyváradi megyés püspök kezdeményezését. Természetes, hogy Szent István városa ebben a kérdésben is szívesen áll Szent László városa és az ott élő magyar közösség mellé.” – írja közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András.
Szent István és Szent László városát, Székesfehérvárt és Nagyváradot a magyarság történelme sok évszázada összeköti, az együttműködés azonban a mában is nagyon fontos.
A magyar közösségek tagjai az élet minden területére kiterjedő együttműködések életre hívói és életben tartói, aminek jó példája a 2014-es, Szent Lászlót és korát megidéző Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, vagy a Nagyváradon zajló Szent László-év számos rendezvénye.
A programok mellett többször szóba került már olyan maradandó emlékek létrehozása is, amelyek sorából kiemelkedhet az a Szent László-szobor, amelynek Nagyváradon történő felállítását múlt héten a nagyváradi megyés püspök nyilvánosan is kezdeményezte.
Cser-Palkovics András közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a nemes célra. Mint Székesfehérvár polgármestere az Erély Online cikkére hivatkozva írja: „Örömmel olvastam Böcskei László nagyváradi megyés püspök kezdeményezését. Természetes, hogy Szent István városa ebben a kérdésben is szívesen áll Szent László városa és az ott élő magyar közösség mellé.”
- A Szent László Jubileumi Év még hátralévő programjairól adott tájékoztatást a nagyváradi megyés püspök, ahol a szimbolikus köztéri alkotásra vonatkozó fontos tervek is elhangzottak. Ezen a sajtótájékoztatón bemutatták a Nagyváradot egykor megalapító király lovasszobrának makettjét is, amelyet a várban állítanának fel, s amelyhez mindenki – köztük a magyarországi közösségek – támogatását is kérik majd.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
