Városlista
2025. november 16, vasárnap - Ödön

Hírek

2017. Október 30. 17:26, hétfő | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Szépirodalmi kalandozásra hív kedden a Vörösmarty Szalon

Szépirodalmi kalandozásra hív kedden a Vörösmarty Szalon

Október 31-én, kedden 19 órától folytatódik a Vörösmarty Szalon.

A Színház Kávézóban látják vendégül a Független Színművészetért Alapítvány és a Manna Produkció közös előadását, a Kortalan Kortárs elnevezésű sorozat Bilincs/Szabadság című egyszeri alkalommal játszott, csak a fehérvári nézőknek szóló produkcióját.

  • A három színésznő, Fodor Annamária, Herczeg Adrienn, Járó Zsuzsa ötletéből született előadás-sorozat egyediségét az adja, hogy a színpadra vitt kortárs magyar szövegekből összeállított produkciót mindig csak egyetlen egyszer adják elő.

A fehérvári szépirodalmi kalandozás alapjául A bilincs a szabadság legyen című kötet szolgál, amely Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését tartalmazza 1948 és 1997 között. Az előadás első részében a bilincs és szabadság témáját járja körül filmmel, zenével, szöveggel. Az est második felében Szily Nóra beszélget a három színésznővel a szabadság és rabság kérdéseiről, amelybe bekapcsolódik a produkció meghívott vendége, Závodszky Noémi, a Vörösmarty Színház társulatának tagja is. A zene, az irodalom és a színház találkozása egyedi összművészeti csemegévé áll össze a Kortalan Kortárs előadásban.

Forrás: szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár

Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben

2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport

Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz

Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.