Hírek
2023. November 02. 13:50, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Szijjártó Péter: nyolc magyar állampolgár el tudta hagyni a Gázai övezetet

A tizenötből nyolc magyar állampolgár el tudta hagyni a Gázai övezetet, a többi hét személlyel továbbra is folyamatos lesz a kapcsolattartás a minél előbbi evakuáció érdekében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az izraeli fegyveres konfliktus számos magyart is veszélybe sodort, több mint 550 főt sikerült kimenekíteni a közel-keleti országból, de tizenöt, magyar állampolgársággal is rendelkező ember Gázában rekedt, ahogyan nagyjából hétezer más külföldi állampolgár is.
"Az ő evakuálásuk érdekében próbáltunk minden követ megmozgatni, de mint ahogy önök is láthatták, az elmúlt hetekben nem volt lehetősége arra senkinek, hogy Egyiptom felé a rafahi határátkelőhelyen elhagyja a Gázai övezetet" - közölte.
Elmondta, az előző héten arra kérte egyiptomi kollégáját, hogy tegyék lehetővé a magyarok kimenekítését Egyiptom irányába, ő pedig jelezte, hogy segíteni fognak az evakuációban, amennyiben a gázai hatóságok engedélyezik a kilépést az érintettek számára.
Kitért arra is, hogy a kormány szerdán értesítést kapott, miszerint megkezdődik a kettős állampolgárok biztonságba helyezése, és mivel alapvetően az izraeli hatóságok hagyják jóvá a távozók listáját, azonnal fel is hívta Eli Cohen izraeli külügyminisztert.
"Segítséget kértem tőle, tegyék lehetővé, hogy a tizenöt magyar állampolgár a lehető legrövidebb idő alatt elhagyhassa a Gázai övezetet" - tudatta, hozzátéve, hogy az utóbbi órákban meg is kapták az engedélyeket.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ez a tizenöt ember alapvetően három családot jelent, öt palesztin rokonnal kiegészülve húsz emberről lehet beszélni, és mindenkit gyorsan értesítettek a lehetőségről.
"A három családból kettő vállalta a biztonsági kihívásokat, amelyek azzal jártak, hogy a Gázai övezeten belül viszonylag hosszabb utat kellett megtenniük annak érdekében, hogy eljussanak a határátkelőhöz. Az egyik család ezt nem vállalta" - tájékoztatott.
"A két család, összesen nyolc magyar állampolgárral és két palesztin családtaggal, akik vállalták az utat, néhány órája sikeresen átkeltek a rafahi átkelőn, így már mindannyian Egyiptom területén vannak" - emelte ki.
Közölte, hogy az egyiptomi oldalon a kairói magyar nagykövetség négy munkatársa várta őket három kisbusszal, és már úton vannak a főváros irányába, teljes biztonságban.
A miniszter kijelentette, hogy a kilépési engedéllyel rendelkező további hét magyarral folyamatos a kapcsolattartás, és ha mégis vállalják a kockázatokat vagy a helyzet úgy alakul, akkor ismét konzultálni fognak az izraeli és az egyiptomi hatóságokkal, és remélhetőleg legközelebb is segíteni fog a két ország külügyminisztere.
"Még egyszer szeretném kifejezni a köszönetemet az egyiptomi és az izraeli külügyminiszternek, hogy a személyes, illetve telefonos konzultációink után segítettek abban, hogy a magyar állampolgárokat az evakuáció kezdetének gyakorlatilag legelején el tudtuk hozni, illetve segíteni tudtunk nekik, hogy kijöjjenek a Gázai övezetből" - fogalmazott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.