Hírek
2020. Február 03. 17:07, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Szombaton tíz előadóval folytatódik A Dal 2020

Tíz produkció látható A Dal 2020 szombati második műsorában a Duna televízióban és a Duna World csatornán. A három válogatóból tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 7-i döntőbe.
A szombaton 19 óra 35 perckor kezdődő második válogatóban a Kies (daluk címe: Az egyetlen), a Nene (Későre jár), Molnár Dániel (Ábránd), a Mocsok 1 Kölykök (Szerelem), a Konyha (Még csak szavak), Arany Timi (Hurrikán), Takács Nikolas (Csendbeszéd), Wolf Kati (Próbáld meg), a Patikadomb (Rólad) és NÁGI (Freedom - Felszállok a gépre) lép színpadra - közölte az MTVA az MTI-vel.
A 75 millió forint összértékben minden idők legnagyobb hazai zenei nyereményét kínáló A Dal 2020-ban fontos újítás, hogy csak mind a tíz fellépő előadása után adhatják le a nézők sms-ben a szavazataikat, amelyek összesítése után a legkevesebb pontot gyűjtő dal azonnal kiesik a versenyből. Ezután a megmaradt kilenc előadó közül a zsűri is kiejt egyet. A versenyben maradó nyolc dalból a nézők további szavazatai és a zsűri pontjainak összesítése alapján alakul ki a hat továbbjutó sorrendje.
A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi és pontozza.
A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét.
A Dal adásai után, 21 óra 45 perctől exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetővel, Forró Bencével és Lolával.
Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján - www.medikalikk.hu/adal -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.