Hírek
2014. Június 02. 14:34, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Tatabányán és Veszprémben is koncerteznek a győri filharmonikusok
Az eddigi öt mellett újabb két városban, Tatabányán és Veszprémben indít koncertsorozatot a Győri Filharmonikus Zenekar - mondta el az MTI-nek Fűke Géza, a társulat igazgatója.
Emlékeztetett arra: Győr mellett Mosonmagyaróváron, Pápán és Sopronban, a határon túl pedig a csallóközi Dunaszerdahelyen lépnek fel rendszeresen. Mint mondta: a két új helyszínnel "a kör bezárult", hiszen ennél nagyobb távolságra már nem érdemes rendszeresen utazniuk.
"Székesfehérvár Budapest vonzáskörzete, oda fővárosi zenekarok járnak, Veszprémbe azonban már ritkábban jutnak el, másrészt ott van a megehetősen magas színvonalon működő Mendelssohn Kamarazenekar. Az ottani mozit átalakították egy multifunkcionális teremmé" - indokolta a veszprémi koncertezést az igazgató.
Fűke Géza megjegyezte: míg tatabányán bérletes sorozattal jelentkeznek ősztől, Veszprémben négy előadásos sorozatot indítanak és a siker függvényében tárgyalnak a folytatásról.
"A Felvidék irányába volna még ötletünk, hogy merre lehetne hangversenyeket rendezni" - jegyezte meg az igazgató, aki szerint felmerült, hogy Révkomáromban lépjenek fel rendszeresen, csakhogy az ottani közönségnek Tatabánya éppúgy elérhető közelségben van, mint a győri hangversenyterem.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
2026. Június 30. 08:00, kedd | Belföld
Hőség - Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás
Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos
