Hírek
2018. November 22. 13:05, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derítettek fel
Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével
- jelentette be a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Zámbó Péter közölte, hogy a NÚSZ Zrt. az adóhatóságnak részletesen elemzett és rendszerezett adatbázisokat küldött, ezekből pedig olyan eseményekre figyeltek föl, amelyeket egymástól függetlennek látszó cégek követtek el, ám valójában egy bűnszervezethez köthetők. Tehergépjárműveiket az adatok alapján sikerült telephelyekhez kötni, majd ezeken keresztül eljutni az elkövetőkhöz - tette hozzá.
Az elkövetők - mint mondta - legális árut szállítottak fuvarozási szerződéssel, de nem fizették a közterheket és az útdíjat, így csaknem 20 százalékkal olcsóbban tudtak fuvarozni. A 2016-tól 2018-ig be nem fizetett útdíjak utáni bírság eléri a 3,5 milliárd forintot, ennek behajtását a vagyontalan cégek közbeiktatásával lehetetlenítették el. Emellett 129 millió forint áfát, társasági adót és foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékot sem fizettek be.
Ismertette, hogy a 6 hónapos felderítést követően tárgyi és okirati bizonyítékokat foglaltak le, 5 gyanúsítottat hallgattak ki, 16 helyen tartottak házkutatást, megtalálták a bűnszervezet teljes könyvelését és elektronikus levelezését, továbbá lefoglaltak 132 tehergépjárművet, 12 luxusautót és jelentős összegű készpénzt, magyarországi és szlovákiai bankszámlákat zároltak, így a zár alá vett vagyon értéke eléri a félmilliárd forintot.
A bíróság két gyanúsítottat házi őrizetbe helyezett, az adóhatóság pedig folytatja a zár alá vehető vagyonelemek felkutatását - tette hozzá. Az elkövetők bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt akár 20 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.
Zámbó Péter közölte egyúttal, a szállítmányozás a szervezett bűnözés elleni küzdelem új célpontja, ehhez hasonlóan pedig új területekre terjesztik ki az ellenőrzést.
Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója példaértékűnek nevezte a két szervezet együttműködését és a kapcsolatok bővítését ígérte. Hozzátette egyúttal, hogy a NÚSZ Zrt. célja nem a büntetés, hanem a jogkövetés ösztönzése, de törvényi kötelességük a jogosulatlan úthasználók kiszűrése. Ötéves története alatt a szervezet 1,7 milliárd ellenőrzési eseményt hajtott végre, az állami társaságok és hatóságok munkáját hatalmas adatmennyiséggel támogatja - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
2026. Június 30. 08:00, kedd | Belföld
Hőség - Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás
Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos
2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld
Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el
Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
