Hírek
2017. Augusztus 24. 17:12, csütörtök |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Több mint százötven résztvevője volt a Széna Egyesület nyári programjainak
A Széna Egyesület a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány fehérvári képviseleteként számos programmal várta a nyári időszakban a családokat.
Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával kirándulást, táborokat, gyermek- és ifjúsági programokat szerveztek a családok számára, illetve útjára indult a Gólyára Várva programsorozat is. Az egyesület nyárbúcsúztató családi nagyrendezvénye szeptember 2-án lesz a Rácz utcai Skanzen mögött.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is sok óvodás és általános iskolás gyermek szünidei felügyeletét oldották meg az iskolai időszakot követően. Három héten át tartottak napközis tábort a Szent Imre Iskolaházban, ahol 59 résztvevő vett részt a programokon. A gyerekek számára csapatjátékokat szerveztek, valamint kirándulásokon, sárkányhajózáson, tűzoltó-bemutatón és katonai-bemutatón is részt vehettek.
Szintén önkormányzati támogatással szervezett az egyesület buszos kirándulást Martonvásárba a Brunszvik Kastély Parkba, Gárdonyba a Rönkvárhoz, valamint Dinnyésre a Várparkba. A résztvevők megismerkedhettek a környező települések környezeti értékeivel. A kisgyermekes családokat a Maszat Klubban várták kreatív, alkotó foglalkozásokkal, illetve a nagyobb gyermekek mozi látogatáson is részt vehettek.
A Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a SZÉNA Egyesület és partnerszervezetei napi rendszerességgel vették át a Palotai úti Tesco áruházban megmaradt pékárut és zöldségeket, melyet rászoruló családoknak osztottak szét.
Gólyára várva címmel zajlik a gyermektelen pároknak szóló előadássorozat és csoportfoglalkozások, ahol az érdeklődők megismerkedhettek a jóga és az Aviva torna jótékony hatásaival. Az érintett párokat augusztus 31-én csoportfoglalkozásra várják, valamint szeptember 7-én a kineziológia és a Theta Healing lesz az aktuális téma.
Az egyesület munkatársai szeptemberben sem pihennek, hiszen családi napközijükben folyamatosan várják a bölcsődés korú gyermekeket és együttműködő partnerként részt vesznek egy családi nagyrendezvényen is szeptember 2-án, melyet a Rácz utcai Skanzen mögötti füves területen rendeznek meg 16-tól 19 óráig.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
