Hírek
2013. Szeptember 27. 07:30, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Torna-vb - Berki a döntőre tartogatja új gyakorlatát
Az olimpiai bajnok és világbajnoki címvédő Berki Krisztián a tervek szerint a lólengés selejtezőjében a 6,7-es, a döntőben pedig az új, 7,0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatja majd be a hétfőn kezdődő antwerpeni torna vb-n.
A szer kétszeres vb-győztese (2010, 2011) és hatszoros Európa-bajnoka csak lólengésben indul a vb-n, ahol komoly ellenfelekkel kell megmérkőznie.
"Jó formában vagyok és hasonló elvárásokkal utazom ki, mint korábban, tehát jó gyakorlatokat akarok bemutatni" - nyilatkozta a hazai szövetség (MATSZ) közleményében Berki Krisztián. "Tudom, hogy sok ellenfelem ott lesz, de én ezzel nem foglalkozom, meg kell csinálnom, amit tudok, és akkor nem lesz gond."
Kovács István, a Berki, Kállai Zoltán, Tálas Bence, Vecsernyés Dávid és Szabó Nándor összeállítású férfi válogatott vezetőedzője azt mondta, Tálas hat szeren indul, Kállai csak lólengésben, míg Vecsernyés és Szabó négy szeren lesz érdekelt.
"Nagy bravúr lenne Tálastól az egyéni összetett, Kállaitól pedig a lólengés finálé, de úgy gondolom, ha megcsinálják, amit tudnak, akkor lehet esélyük" - mondta a szakvezető, s hozzátette, Berkitől döntős szereplést és érmet vár, "lehetőség szerint a legfényesebbet".
"Tudni kell, hogy a szer vb-n mindig sokan indulnak és itt vannak a legjobbak. Több új versenyző is van, az olimpia óta kicsit átalakult a mezőny" - nyilatkozta Kovács István.
Az antwerpeni vb-n egyéni összetettben és a szerenkénti finálékban hirdetnek eredményt, egyéni összetettben a legjobb 24 versenyző kerülhet be a döntőbe, országonként kettő. A szabályok szerint egy szeren egy országból legfeljebb három versenyző mutathat be gyakorlatot.
A női mezőnyben Böczögő Dorina és Makra Noémi képviseli majd a magyar színeket
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.