Városlista
2025. október 2, csütörtök - Petra

Hírek

2015. Március 16. 10:21, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Továbbra is sok menekült érkezik Szíriából, Afganisztánból és Irakból

Továbbra is sok menekült érkezik Szíriából, Afganisztánból és Irakból

Az év elejéhez képest csökkent ugyan a Magyarországra érkező koszovói menedékkérők száma, ugyanakkor Szíriából, Afganisztánból és Irakból továbbra is jelentős számban érkeznek illegális bevándorlók az országba.

Mondta mindezt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Végh Zsuzsanna közlése szerint a válságövezetekből minden korábbi időszakhoz képest több menekült érkezik.
Az európai uniós tagállamokban is jelentős, de Magyarországon ezen belül is kirívó emelkedés figyelhető meg. Csak ebben az évben több mint 7 ezren érkeztek Afganisztánból, Szíriából és Irakból. Az összes regisztrált kérelmezők számát tekintve Magyarország felzárkózott Németország mögé - tette hozzá.

Ez komoly kihívást jelent a hivatal számára, ezért belső átcsoportosítást hajtottak végre, 24 órás, folyamatos munkarendben látják el a feladataikat - mondta a BÁH főigazgatója. Kitért arra is, hogy az említett térségekből érkezők olyan területekről menekülnek, ahol a biztonsági kockázatok jelentősen megnövekedtek, így esetükben bonyolultabb vizsgálatokat kell lefolytatni, mint például a koszovóiak ügyében.

Végh Zsuzsanna azt mondta, hogy főleg a szírek esetében lehet megalapozott a nemzetközi védelem biztosítása. Nekik van lehetőségük arra, hogy támogatást kérjenek a társadalmi beilleszkedés segítéséhez.

Integrációs szerződés megkötésével két évig kaphatnak támogatást, amelyet felhasználhatnak otthonteremtésre, nyelvtanulásra, vagy valamilyen szakképzés megszerzésére, gyermekeik oktatására - tette hozzá.

A BÁH főigazgatója elmondta, hogy az illegális migráció fékezése érdekében kötött nemzetközi együttműködésnek köszönhetően - az év elején tapasztalt napi ezres nagyságrendhez képest - mostanra jelentősen csökkent a Magyarországra érkező koszovói menedékkérők száma, de a napi 150-200 koszovói menekült nemzetközi összehasonlításban továbbra is soknak számít.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van

2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld

Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre

Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.

2025. Október 01. 07:44, szerda | Belföld

Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem és a BMW Debrecen

Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Debrecen, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón.

2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen

Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.