Hírek
2017. Június 27. 08:27, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Új épületgépészeti áruházat adott át a húszéves Hollander-2000 Kft
A Károly János, majd a Tátra utcai székhelyét is kinövő székesfehérvári vállalkozás a Mártírok útján épített új otthont magának, amelyet hétfőn ünnepélyes keretek között avattak fel.
„Az utóbbi években az épületgépészeti technika, azon belül is a szolár, - és légtechnológia valamint a fűtésrendszerek óriási fejlődésen mentek keresztül. Régi vágyunk volt már, hogy saját tulajdonú helyünk legyen, mert 1997, az éppen húsz esztendővel ezelőtt történt alapításunk óta tartó fejlődésünk során mindig kinőttük a kisebb boltokat. Főleg épületgépészettel foglalkozunk; víz, gáz és fűtésszerelvényekkel, szigeteléstechnikai anyagokkal, de innovációra törekedve csempékkel, járólapokkal is bővítettük termékeink palettáját.” – mondta el az új áruház megnyitója alkalmából rendezett ünnepségen Heim Márton, társtulajdonos.
"Minden olyan cég nagyon értékes, amely több évtizedes múlttal rendelkezik, Székesfehérváriakat foglalkoztat és szolgál ki. A város célja, hogy olyan szolgáltató környezetet alakítson ki, ahol a kis és közepes vállalkozásoktól kezdve a multinacionális cégekig mindenki megtalálja a helyét. Ez egyben a beszállítók fejlődését is jelenti.” – fogalmazott az ünnepélyes átadás alkalmával Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
