Hírek
2023. Július 21. 11:32, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Ütemezetten halad a Szent István Művelődési Ház teljes rekonstrukciója

Még tart Székesfehérvár egyik legnagyobb közművelődési intézménye, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház nagyszabású felújítása.
Harmadik, egyben záró fázisként felállványozták a Mátyás király körút felőli hátsó homlokzatot, amely szintén megújul.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház kiemelt műemléki védelem alatt álló épület, és meghatározza a Belváros utcai látképét.
Legutóbb az 1950-1960-as években renoválták a vakolatot, ami nagy darabokban hullott, de leromlott állapotban volt a kapu, a körülötte lévő egyedi kőkeret, a bejárat, a belső udvar, a vízelvezetés és az elektromos hálózat is. A felújítást úgy kellett megtervezni és elvégezni, hogy az nem rövid idő alatt és nem rövid időre történik. Fontos kitétel volt, hogy garantálni lehessen az intézmény hosszú távú állagmegóvását, szépségét és biztonságos működését – mondta Jakubek Tiborné igazgató.
A megújult homlokzat sokak tetszését elnyerte, ami nagyon örvendetes!
A felújítás hosszú ideig elhúzódott, mert egymásra épülő, nagyon összetett munkafolyamatok sokaságát kellett elvégezniük a szakembereknek. A hagyományos kőművesmunkák, a bádogozás és a különböző villanyszerelési munkák mellett volt kőrestaurálás, kőépítés, de ellenőrizni kellett a régi telefonos dobozokat, és fel kellett tárni a szerteágazó elektromos hálózatot is.
Szintén nagy feladat volt a bejárati kapualj felújítása.
A régi bitumenes és a betonos részeket teljesen fel kellett törni, az alattuk lévő földréteget meg kellett mozgatni, és itt is voltak villanyszerelési feladatok. A belső udvar falfelületének mintegy 80-90 százalékán tégláig leverték a vakolatot, hogy biztosítsák a kiszáradást, a lábazati részeket pedig a vizesedés, felázás ellen kellett kezelni és konzerválni. Új bádogosszerkezetek, csatornák, galambriasztók kerültek a helyükre, és még hátravan az új világítótestek felszerelése.
A bejárati nagykapu restaurálása szintén hosszú időt vett igénybe. A 70-100 éves, díszes faszerkezetet részeire kellett szedni, és fel kellett újítani a kilincseket, a zárszerkezetet és a teljes felfüggesztést. A robosztus kapu nagyon nehéz, így visszahelyezéséhez 8-10 ember összehangolt munkájára volt szükség.
Harmadik, egyben utolsó fázisként felújítják az épület Mátyás király körút felőli részét, melyet már fel is állványoztak.
A hátsó homlokzat falai ki vannak téve az erős napfénynek, az esőnek egyaránt, így bőven lesz mit renoválni. Emellett időtálló módon javítani kell a négy teraszajtó külső burkolatát, és meg kell oldani a négy hatalmas ablakportál nyithatóságát is, hogy a jövőben biztosítani tudják az épület szellőzését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.