Hírek
2018. Január 16. 13:09, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Vádat emeltek a halált okozó volt rendőr ellen Borsodban

Vádat emelt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy volt próbaidős rendőr őrmester ellen, aki szolgálati idején kívül, ittasan vezetve halálos közlekedési balesetet okozott 2016-ban Sárospatakon
- közölte a vádhatóság kedden az MTI-vel. Az ügyészség tájékoztatása szerint a fiatal rendőr és egyik barátja 2016. október 8-án hajnalban közös italozás után autóba ült, a kocsit a rendőr vezette. A jármű, amelyet a vádlott a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használt, Sárospatak belvárosának irányából haladt Végardó felé, a megengedett sebességhatárt jócskán túllépve.
A sofőr egy kanyarban elvesztette uralmát az autó felett, a kocsi lesodródott az úttestről, keresztbe fordult és egy út menti fának csapódott. Az autó utasa, egy 20 éves fiatal a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, míg a rendőrt a mentők súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A férfi szolgálati jogviszonyát nem sokkal az ügyészségi nyomozás megindulása után a rendőrség megszüntette.
Az ügyészség a volt rendőrt halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és jármű önkényes elvétele bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak - közölte a vádhatóság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.