Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Július 21. 08:25, hétfő | Belföld
Forrás: MTI/MTI Fotó: Lakatos Péter

Valószínűleg emberi hiba okozta a Dunakeszinél történeteket a MÁV szerint

Valószínűleg emberi hiba okozta a Dunakeszinél történeteket a MÁV szerint

A Máv Zrt. vasútbiztonsági vezetője szerint nagy valószínűséggel emberi hiba okozta a Dunakeszinél történteket. Szombaton két vonat ugyanazon a vágányon egymással szemben haladt, és alig 40 méterre állt meg egymástól.

Kertész Ottó a Kossuth rádió 180 perc című hétfő reggeli műsorában elmondta: a veszélyhelyzetet az okozta, hogy a megálljt parancsoló jelzőt nem vette figyelembe a Vác felől érkező vonat mozdonyvezetője, és így a 8. vágányon, Budapest felől érkező személyvonattal szembehaladt, mivel annak a vonatnak állították be a váltókat.

Azzal kapcsolatban, hogy a Budapest felől érkező személyvonatot nem az eredetileg tervezett 3-4. vágányra fogadta Dunakeszi, hanem a 8. vágányra, azt közölte: ebben az esetben az állomás forgalmi szolgálattevője hibázott.

A esetről a héten hallgatják meg a mozdonyvezetőt és a forgalmi szolgálattevőt - mondta Kertész Ottó. A Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője, Bajkó Erika vasárnap azt közölte az MTI-vel, hogy megfelelően működött a vasúti biztosítóberendezés és az úgynevezett vonatbefolyásoló rendszer szombaton Dunakeszinél.

"Az eddigi információk szerint Dunakeszi állomás, eddig tisztázatlan okból, az eredetileg tervezett 3-4. vágány helyett a 8. vágányra fogadta a Budapest felől érkező személyszállító motorvonatot, amely a biztosítóberendezés korábban már ismert hibája miatt óránkénti 15 kilométeres sebességnél kisebb sebességgel haladt be az állomásra" - közölte akkor.

Valószínűleg emberi hiba okozta a Dunakeszinél történeteket a MÁV szerint

Hozzátette: a másik, Vác felől érkező vonatnak a bejárati jelzőnél kellett volna várakoznia, amíg a motorvonat elhagyja az állomást. A vonat azonban túlment a számára tilos jelzést mutató vörös jelzőn, "felvágta", vagyis átállította az első váltót, majd kitérő állású váltón haladt keresztül, és így ugyancsak a 8. vágányra terelődött.

"A vonatbefolyásoló berendezés - észlelve, hogy a vonat meghaladta a vörös jelzést - megkezdte a vonat vészfékezését. Eközben a motorvonat vezetője is észlelte a szembejövő vonatot, és ő is megállította a saját vonatát, így a két vonat egymástól 38,2 méterre állt meg" - mondta vasárnap Bajkó Erika.

Címkék: emberi hiba, máv, vasút, vonat

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során