Hírek
2018. Január 30. 09:21, kedd |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
VÉGET ÉRT A VIDEOTON ELSŐ SPANYOLORSZÁGI EDZŐTÁBORA

A német negyedik ligában szereplő Wuppertal ellen játszotta utolsó edzőmeccsét a Benidormban készülő Videoton.
A fehérváriak Kovács és Stopira góljával nyertek, ez volt az egyetlen győzelmük az edzőtáborban töltött időszak alatt. A Vidi kedden hazatér, de hét végén ismét elutazik, és újra Spanyolországban folytatja a felkészülést.
A benidormi edzőtábor alatt Marko Nikolics többször hangsúlyozta, hogy a sérülések miatt létszámproblémái voltak, ezt támasztotta alá, hogy több mérkőzésen is a fiatalokat küldte pályára egy-egy időszakban a szerb vezetőedző. A hangsúly persze ilyenkor nem az eredményeken van, és erős ellenfelekkel találkozott a felkészülés közbe a Vidi. Január 20-án a pekingi Renhe FC elen 1-1-es döntetlenre végeztek Lazovicsék, majd két vereség következett. A Wisla Kraków 1-0-ra, a kolozsvári CFR 3-0-ra verte a piros-kékeket, akik között az új igazolások is bemutatkozhattak. Pályára lépett Tomas Tujvel és Boban Nikolov, ugyanakkor Huszti Szabolcs még a rehabilitációs munkát végzi a Vidinél. Sérülés miatt nem játszhatott Géresi Krisztián, a fiatalok ellenben bizonyíthattak. Bolla Bendegúz, Mocsi Attila, Tóth Bence, Szabó Bence, Elvir Hadzic, Réti Patrik is hosszabb időt tölthetett a pályán.
A Wuppertal ellen meglett az első győzelem, az első félidőben Kovács István, szünet után Stopira talált be. A hazatérést követően itthon pihen a csapat, de szombaton már ismét Spanyolországba utazik. Marko Nikolics így értékelt a vidi.hu klubhonlapon:
"Nagyon kemény két héten vagyunk túl. Az egész csapat jó hozzáállással készült végig, elvégeztük azt az edzésmunkát, amelyet terveztünk. Senki nem sérült meg a tizennégy nap alatt, ez is fontos és örömteli egyben, a meghatározónak mondható labdarúgók pedig szintén a tervezettnek megfelelő meccsterhelést kaptak. A Wuppertaler ellen majdnem mindenki kilencven percet kapott, lőttünk két gólt, emellett sok helyzet kimaradt. Ilyenkor ez még nem probléma, nehezek voltak a lábak, de éppen ez volt a cél. Most lesz négy napjuk pihenni, felfrissülni a játékosoknak és Marbellán folytatjuk. Ott majd kettéosztjuk a csapatot és további négy felkészülési találkozót játszunk majd. Még mindig majdnem egy hónapunk van a bajnoki rajtig, korábban is mondtam, hogy itt még nem a jó formát kerestük a meccseken, hanem azért jöttünk, hogy elvégezzük a nehéz munkát, ez megtörtént. A második edzőtáborban erős ellenfelekkel szemben, éles meccsek várhatóak, a kellő időben pedig megfelelő formába kerül majd a csapat."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:46, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - A Pakson győztes Ferencváros és a Puskás Akadémia között dől el az arany
A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.