Hírek
2017. Szeptember 05. 07:34, kedd |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Vershúron - Fehérvári Versünnep és a Misztrál együttes közös műsora
Szép hagyomány, hogy azok a fiatalok, akik részesei lehettek a Székelyföldi Varga Sándor Verstábor programsorozatának, szívhez szóló verselőadásokkal hálálják meg a város támogatását, figyelmét, szeretetét.
Hétfőn este a verstábor közössége a Misztrál zenekarral együtt adott felejthetetlen műsort a Szent István Király Múzeum Díszudvarán.
Dr. Cser-Palkovics András megköszönte az előadó fiataloknak és tanáraiknak – akik közülük többen a közönség soraiban ültek – hogy vállalják a felkészülést illetőleg a felkészítést, valamint mindazoknak, akik a verseny lebonyolításában, szervezésében részt vesznek. „A Versünnep elindításakor a város nemcsak egy tehetségkutató versenyt, hanem egy tehetséggondozó kezdeményezést szeretett volna elindítani. Minden alkalom, amikor a Versünnep fiataljai fellépnek, a város közösségét erősítik.” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere.

A Vershúron legújabb előadása „in medias res” kezdést alkalmazva a magyarság sorsával kapcsolatos verseket vonultatott fel az első részben. Dsida Jenő: Villámok című versét Tóth András Bence, Psalmus Hungaricusát Marth Fruzsina, Sajó Sándor: Magyarnak lenni című művét Baráth Eszter szavalta el. Az előadás második része – csakúgy, mint az idei verstábor - témáját Arany János születésének 200. évfordulója adta. Ezt idézte fel szívbemarkoló versekkel Bakó Fanni és Komlódy Márk, majd Ferenczy Nagy Boglárka és Váradi Imre Komlódy Márkkal kiegészülve saját szerzeményű dalukat adták elő. A folytatásban Varga Eszter Pilinszky Jánost szavalt, Somos Máté, József Attila: „Levegőt!” című versét mondta el kiválóan, majd Babits Mihály Fortissimoját szólaltatta meg Strasszer Domonkos.

A válogatásból természetesen idén sem maradhattak ki a szerelemből fakadó viharos érzések versei, amelyekből Kertész Ádám és Ferenczy Nagy Boglárka idézett fel egyet-egyet Pilinszky János és Rakovszky Zsuzsa, „Megjössz” illetőleg „Az elhagyott lány” címet viselő soraival.
A Vershúron-est második felében az idén 20 esztendős Misztrál együttes műsorát hallhatta a nagy létszámú közönség. A Misztrál együttes minden esztendőben nagy szeretettel készül Csíkcsomortánba, a Verstáborba, hogy a Versünnep fiataljaival töltsenek el tíz emlékezetes napot. A rendezvényen részt vett Mészáros Attila alpolgármester és a Székesfehérvári Diáktanács tagjai is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
2026. Június 30. 08:00, kedd | Belföld
Hőség - Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás
Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos
2026. Június 30. 07:16, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
