Hírek
2022. Szeptember 19. 10:46, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Virágóra beültetés 2023 - a 2. beültetési terv kapta a legtöbb szavazatot
Évről évre változik a Virágóra beültetése és hagyomány már, hogy a kertészek minden évben máshogy tervezik a virágágyásokat.
A jövő évi beültetésre három tervet készített Homoki László a Városgondnokság kertészmérnöke, melyek közül idén is szavazással választhattuk ki, hogy melyik valósuljon meg 2023 tavaszán. 6670-en szavaztak, a legtöbb voksot, 3279-et pedig az 2. változat kapta.
A jövő évi Virágóra beültetéséről azért most kellett dönteni, mert a virágok beszerzését (több mint százezer tő egynyári palántával együtt) még most ősszel indítja a Városgondnokság.

A beültetési tervek közül a második változat kapta a legtöbb szavazatot, mely igazán nagyon kontrasztos és egészen egyedi lesz az üdezöld háttérrel, amit körben a terülő növények adnak a Virágórának. Piros alapon fehér begóniákkal ültetik be a város címeréből a városkaput az óra számlapjának közepén. Nem túl bonyolult a beültetési terv viszont éppen az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Köszönjük a több ezer leadott szavazatot! Beültetés után egy hónappal, várhatóan 2023 júniusának elején már igazán gyönyörű színfoltja lesz majd a Belvárosnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Bulvár
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari-ügyben
2025. November 16. 08:34, vasárnap | Belföld
MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások
2025. November 16. 08:32, vasárnap | Sport
Magyar-ír - Caoimhín Kelleher: óriási meccs lesz
Mindkét csapaton hatalmas lesz a nyomás, ezért óriási mérkőzésre számít vasárnap a magyarok ellen Caoimhín Kelleher, az ír labdarúgó-válogatott kapusa a két együttes világbajnoki selejtezőjén, a sorozat zárófordulójában.
