Városlista
2024. június 23, vasárnap - Zoltán

Programok | Szórakoztató

Zene és tánc a színpadon, játékok a sátrakban, lecsó a bográcsokban szombaton

Sze. 23. Szom
| Fejér, Székesfehérvár

Zenés és táncos produkciók a Zichy ligetben felállított színpadon, játékok a sátrakban, utcazenészek a főzők között

– idén is jó hangulatú bulinak ígérkezik a Fehérvári Lecsófőző Vigasság szeptember 23-án, szombaton. A nap végére most is kiderül majd, ki lesz 2023-ban a Lecsókirály, a hagyományoknak megfelelően új gazdára talál a Sipi Emlékkupa és díjazzák a Legdekoratívabb Főzőhelyet is.

Múlnak az évek, de a Fehérvári Lecsófőző Vigasság mit sem veszít népszerűségéből: idén az első két napon már a főzőhelyek felét lefoglalták a rajongók, és néhány hét elteltével a szervezők már ki is tehették a telt ház táblát a jelképes kapura.

A város határain kívül is ismert közösségi esemény idén is sok száz résztvevőt vonzott, akik a főzés mellett zenés, táncos programokkal is szórakozhatnak majd szeptember 23-án, szombaton.

A színpadot a szokott helyen, a Zichy ligetben találják a vendégek. Itt elsőként a Csimota zenekar gyermekkoncertje szól: az interaktív műsorban népdalok, retro gyerekdalok, megzenésített versek és saját szerzemények hangzanak el, és nem marad el a közös zenélés és daltanulás sem. A muzsika után táncosok érkeznek: a Székesfehérvári Balett Színház, a MissCsipop Dance, a Friendance Tánc- és Mozgásstúdió, a Felicita Kulturális és TáncSport Egyesület, a Step and Style Studio, a Megadance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület, a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület, a Free Spirit Dance és a Dance Studio Nagy-Kuthy tehetséges, ifjú növendékei mutatkoznak be a közönség előtt.

Délután négy órakor kezdődik a lecsófőző verseny eredményhirdetése, amelyen kiderül, ki lesz 2023-ban a Lecsókirály, új gazdára talál a Sipi Emlékkupa, díjazzák a Legdekoratívabb Főzőhelyet és a zsűri is átad egy különdíjat. A városi nyugdíjasklubok sportvetélkedőjének díjait is hagyományosan ezen az eseményen adják át.

Az ünnepélyes pillanatok után kezdődik Vajtó László gasztro stand-up show-ja: a nemzetközi turisztikai magazin műsorvezetője a humoros, interaktív főzés során egyedi specialitásokat készít a közönség segítségével. Az idei Lecsót a Velorex GTI Zenekar zárja – a banda repertoárjában többek között ZZ.Top, Status Quo, Ted Nugent, Whitesnake, Clutch, AC/DC, Thin Lizzy, Aerosmith és Lenny Kravitz számok szerepelnek. Zene persze idén sem csak a színpadon szól majd, ahogyan mindig, most is utcazenészek járnak körbe a főzők között: a Band of StreetS, a Sopianae Brass, a PTE Brass Band és a New Orleans Marching Band gondoskodik a jó hangulatról.

A Zichy ligetben felállított sátrakban sokféle játék is várja majd a közönséget: sakkozhatnak a Fehérvári Sakk Egyesület tagjaival, a Királykút Emlékházban szeptemberben induló rummikub csoport tagjai megtanítják, bemutatják ezt a szintén komoly odafigyelést igénylő játékot, egy másik sátorban pedig sok más társasjátékot is kipróbálhat, aki erre jár. A ligetben sétálók találkozhatnak az SZKKK Fürdő sori épületében működő Szöllősi József Rádióklub tagjaival is, a honvédség pedig többek között gyakorlókézigránát-dobással, fegyversimogatóval és lézerpuska-lövészettel várja az érdeklődőket.

Ahogyan tavaly, úgy idén is helyet ad a rendezvény a jótékonysági süteményvásárnak, amelynek bevételéből a Guillain-Barrè szindrómában szenvedő fehérvári kisfiú, Major Zsombor gyógyulását, rehabilitációját támogatják azok, akik itt vásárolnak. A múlt évben is sokan megtették ezt, szép összeg gyűlt össze, amelyet Zsombi fejlesztésére fordíthatott a család.

Színpadi műsor:

11.00–11.50 Csimota zenekar gyermekkoncertje
12.00–12.10 Székesfehérvári Balett Színház
12.15–12.35 MissCsipop Dance
12.40–12.50 Friendance Tánc- és Mozgásstúdió
12.55–13.10 Felicita Kulturális és TáncSport Egyesület
13.15–13.30 Step and Style Studio
13.35–13.55 Megadance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület
14.00–14.30 Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület
14.35–14.45 Free Spirit Dance
14.50–15.30 Dance Studio Nagy-Kuthy
16.00  A lecsófőző verseny eredményhirdetése
16.20  A városi nyugdíjasklubok sportvetélkedőjének ünnepélyes díjátadója
16.30–17.30 Vajtó és a Világ – gasztro stand-up show Vajtó Lászlóval
17.30–18.30 Velorex GTI Zenekar

Programok a színpad környékén 9 és 16 óra között:

Sakk a Fehérvári Sakk Egyesület tagjaival; rummikub a Királykút Emlékházban induló csoport tagjaival; társasjátékok; ismerkedés a Szöllősi József Rádióklubbal; Katonai toborzó: gyakorlókézigránát-dobás, fegyversimogató, lézerpuska lövészet; Jótékonysági süteményvásár a Guillain-Barrè szindrómás Major Zsombor javára; Kirakodóvásár a Fő utcán a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. szervezésében

A főzőterületen zenél: Band Of StreetS, Sopianae Brass, PTE Brass Band, New Orleans Marching Band

 

szekesfehervar.hu

Fejér, Székesfehérvár