Hírek
2018. Január 13. 14:41, szombat |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
A HÓNAP BERUHÁZÓJA DÍJAT KAPOTT A FEHÉRVÁRI HYDRO EXTRUSION HUNGARY KFT.
A Díj a sikeres vállalkozásokért elismerést az elmúlt év novemberének és decemberének kiemelkedő vállalkozásai vehették át.
A hónap beruházói a székesfehérvári Hydro Extrusion Hungary Kft. és az Edelmann Hungary Packaging Zrt. voltak.
Varga Mihály miniszter a rendezvényen kiemelte, 2018-ban egyre inkább felértékelődik a digitalizáció, a robottechnika, illetve az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó fejlesztések, ezt a magyar cégeknek is szem előtt kell tartaniuk a világméretű gazdasági versenyben.
A Hydro Extrusion a világ egyik vezető autóipari beszállító vállalata. A cég hazai leányvállalata, a most díjazott 6,8 milliárd forintos beruházásával, új prés-gyártósort valósított meg székesfehérvári telephelyén. A beruházással a vállalat 120 új munkahelyet teremt.
A hónap startup vállalatai címet a MagikMe Ltd. és az AXS Motionsystem Kft. nyerte el, mindkét vállalkozás az innovációnak köszönheti sikerét. Az AXS Motionsystem Kft. olyan innovációval jelentkezett, amely képes digitalizálni és ergonómiai szempontból elemezni az emberi mozgást. Az ötéves fejlesztői munkával létrehozott rendszer egyedülálló módon képes üzemi és ipari körülmények között pontos ergonómiai méréseket végezni. A vállalat 2014-ben alakult, az Audi Hungaria Motor Kft.-ben, amelynek győri üzemeiben már fél éve használják a rendszert.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 08:07, csütörtök | Helyi
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos,
2024. Április 26. 11:44, péntek | Helyi
Bemutatták a fehérvári uszoda teljes felújításának tervét
Egy modern, több szaunával és gőzkabinnal felszerelt wellness részleggel bővülne, energetikailag pedig jelentősen korszerűbb lenne a városi uszoda, ha elindulhatna annak korszerűsítése 1-2 éven belül.
2024. Április 26. 11:01, péntek | Helyi
Szombaton három órára lezárják a Balatoni úti felüljárót kaszálási és fenntartási munkák miatt
2024. április 27-én, szombaton 8 és 11 óra között munkavégzés miatt lezárják a Balatoni utat a \"Shell\" körforgalom és a Borszéki utca között.
2024. Április 23. 07:25, kedd | Helyi
Nyáron adhatják át a Szent György Kórház új, 64 kórtermes épületét
Székesfehérváron zajlik az ország egyik legjelentősebb egészségügyi beruházása.