Hírek
2017. Október 10. 16:17, kedd |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Csíkszeredai speciális szakiskolás diákok látogattak a Városházára kedden
A „Határtalanul” program keretében 16 csíkszeredai – asztalos és varró szakmát tanuló - iskolás diák tett látogatást 3 nevelőtanár kíséretével kedden délután a Városházán.
Az Erdélyben egyetlen magyar nyelvű szakiskolaként működő Szent Anna Speciális Iskola diákjai az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola EGYMI vendégeiként látogattak városunkba, viszonozva a fehérváriak szeptemberi, csíkszeredai látogatását.
A Székesfehérvárra látogató csíkszeredai gyerekeket a Városházán Mészáros Attila fogadta, aki elmondta, hogy óriási lehetőség a Magyarország Kormánya által meghirdetett program, amelynek keretében megvalósulhatott többek között a székesfehérvári és a csíkszeredai szakiskolások cserelátogatása is. „Fontos, hogy a speciális intézményeknek is meglegyenek a külföldi testvérkapcsolatai és ezáltal kölcsönösen tudjanak fejlődni.” – tette hozzá Székesfehérvár alpolgármestere, aki ezt követően a díszteremben mesélt az erdélyi vendégeknek Székesfehérvár több mint 1000 éves történetéről, Szent István királyról, királykoronázásokról, a török idők pusztításairól.

Mészáros Attila a dísztermet bemutatva elmondta, hogy a feliratok Székesfehérvár történetének 900 és 1919 közötti fontosabb epizódjait elevenítik fel. A vendégek hallhattak városunk jelenéről is, iskolarendszerünkről, közép és felsőfokú oktatásunkról, az ifjúsági életről, a Diáktanács munkájáról, gazdaságról, a Királyi Napokról és az Advent vásárról is. A látogatás zárásaként Mészáros Attila bemutatta a Szent Korona hiteles másolatát.
A csíkszeredai csoport péntekig tartó programja során délelőttönként szakórákon vesz részt az Arany János Szakiskolában; szerdán Budapestre, csütörtökön Pákozdra, a Katonai Emlékparkba és Miskahuszár szobrához látogat. „Nagyon fontos és nagyon jó dolog, hogy diákjaink megismerhetik Magyarországot és szakmájuk szempontjából is fontos tapasztalatokat szerezhetnek” – mondta el Pánczél Edit, a Szent Anna Speciális Iskola nevelőtanára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
2026. Június 30. 08:00, kedd | Belföld
Hőség - Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás
Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos
