Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2017. Szeptember 29. 09:21, péntek | Helyi sport
Forrás: vidi.hu

Korábbi másodedzőnk csapata lesz az ellenfél szombaton

Korábbi másodedzőnk csapata lesz az ellenfél szombaton

Csapatunk szombaton 18 órai kezdettel a DVTK ellen játszik az OTP Bank Liga 11. fordulójában. Debrecenben rendezendő bajnokinkkal zárul le a pontvadászat első köre.

  • A Vidi a találkozót megelőzően első az NB I-ben, míg ellenfelünk a kiváló rajtot követően jelenleg 9. helyen áll.

A Diósgyőr kispadján olyan szakember ül, aki klubunk történetének első bajnoki címéből is kivette a részét: Bódog Tamás 2009 és 2011 között dr. Mezey György munkáját segítette a Vidinél. Ami a további közös szálakat illeti, a miskolciaknál mindkét bajnoki címünk résztvevői rendszeresen pályára lépnek. Lipták Zoltán 2010-11-es elsőségünkben játszott kulcsszerepet, míg Kocsis Gergő 2014-15 utolsó fordulójában, a Ferencváros ellen debütált a Vidiben és az NB I-ben is. Rajtuk kívül még a Vidi saját nevelésű játékosa, Tamás Márk is a borsodiaknál futballozik.

Szombati ellenfelünk remekül kezdte a bajnokságot, a Vasas és a Haladás idegenbeli legyőzése mellett még egy Honvéd elleni döntetlen is összejött az első vereséget megelőzően. A Balmazújváros a 4. fordulóban meglepetésre kiütéses, 4-0-s győzelmet aratott felettük, azóta pedig három vereség és két döntetlen mellett mindössze egyszer sikerült győzni. Mivel szeptember hónapban egyelőre nem szereztek pontot a bajnokságban, a kezdeti élmezőnybeli tagság mára odaveszett, a 9. pozíciót foglalják el a tabellán.

A házi góllövőlistán 4 találattal a középpályás Vela vezet, aki a teljes NB I-et figyelembe véve a holtversenyes 7. helyet tudhatja magáénak. A DVTK azon kevés élvonalbeli együttesek közé tartozik, amely már több kapust is bevetett az idény során: Antal és Rados az első 10 forduló alatt 5-5 alkalommal állhatott a kapuban. Érdekesség, hogy ehhez képest a csapat többi része többé-kevésbé állandó, Tamás, Karan, Vela, Busai, Nono és Óvári egyaránt az összes bajnokin pályára léptek a szezon folyamán.

A Videoton FC és a Diósgyőri VTK összecsapásain utoljára szinte hihetetlenül régen, 2009-ben fordult elő utoljára, hogy bármelyik fél kettőnél több gólt érjen el. Akkor André Alves a 90. percben lőtte harmadik találatunkat, azóta viszont a kupasorozatokat is beleszámítva 25 összecsapás telt el úgy, hogy legfeljebb kétszer ünnepelhettek a csapatok.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód

EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón

Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.