Hírek
2017. Június 16. 09:00, péntek |
Helyi sport
Forrás: feol.hu
Nyert a Videoton FC Szlovéniában

Első felkészülési mérkőzését játszotta a Videoton FC Gornja Radgona-ban, az ellenfél az albán bajnok KF Skenderbeu csapata volt. Marko Scsepovics góljával nyerni tudott Szlovéniában a Videoton az albán bajnokcsapat ellen
Azt már a magyar klubcsapatok előző évi nemzetközi kupameccsei során megtanultuk, hogy nem legyinthetünk már senkire. Még az albán bajnokcsapatra sem. Persze ez még csak a felkészülés legeleje, az új vezetőedző is most látja először akcióban a játékosait, így az eredmény ilyenkor tényleg a legkevésbé fontos.
A fehérváriak a mérkőzést a Horváth - Nego, Juhász, Mocsi, Tamás - Bévárdi, Pátkai, Hadzic, Kovács I., - Lazovics, Maric tizeneggyel kezdték. A középhátvéd páros egyáltalán nem a megszokott volt, és érdemes is megjegyeznünk egy érdekességet. Juhász Roland mellett ugye Mocsi Attila volt a másik középső védő. Előbbi 2000. május 20-án mutatkozott be az élvonalban egy MTK-DVTK bajnokin, míg Mocsi Attila 9 nappal később, 2000. május 29-én látta meg a napvilágot.
A fiatal játékos aztán a 3. percben kis híján elintézte, hogy ne csak a kora miatt beszéljünk róla, de a Lazovics által középre tekert szabadrúgásról végül centikkel lemaradt. Egyértelműen a Videoton kezdett jobban az első percekben, de ezután már csak az albánok helyzeteit jegyezhettük fel a félidő közepéig, csupán Horváth Tamás bravúros védéseinek volt köszönhető, hogy nem került hátrányba a fehérvári együttes. A mérkőzés folytatásában a csapatok néhány szórványos helyzetecskén kívül nem nagyon tudtak mit felmutatni.
A második félidőre a Kovácsik - Szolnoki, Fejes, Burka, Stopira - Bódi, Varga, Barczi, Suljic - Géresi, Scsepovics csapattal vonult ki a Videoton, a csapatkapitányi karszalagot Szolnoki viselte. A második játékrész is szép csendesen csordogált, egyedül Suljics távoli lövése törte meg az eseménytelen perceket. Egészen az 59. percig, mikor Scsepovics szerzett labdát az albánok 16-osa környékén, majd tolt kettőt rajta, és 15 méterről szépen lőtte ki a bal alsó sarkot, 1-0. A Videoton támadója egy második gólt is szerezhetett volna, ám végül az ellenfél védői jól tették a dolgukat. Az albánok támadói viszont nem, gólképtelenek maradtak a hátralévő időben is, így győzelemmel kezdte a Videoton együttese a felkészülést.
- Szupkai Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:09, csütörtök | Életmód
Restaurált állapotban ismét vízen a Szent Jupát
Újra vitorlát bontott a Szent Jupát: 40 év után ismét vízen a földkerülő hajó. Fa Nándor és Gál József vitorlás hajója restaurált, működőképes állapotban várja az érdeklődőket a révfülöpi Cholnoky Jenő Kikötőben.
2025. Október 02. 07:08, csütörtök | Bulvár
Mintegy száz régi Ikarus autóbuszt mutatnak be a hétvégén az Aeroparkban
Mintegy száz régi Ikarus autóbuszt, köztük több oldtimer ritkaságot mutatnak be szombaton és vasárnap a VII. Ferihegyi Ikarus Találkozón az Aeroparkban - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld
Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.